Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Halpánik jöhet Magyarországon, májusra elfogy

Az okok teljesen egyértelműek: kerek volt a karácsony, dübörög az export.

Ilyen kevés hal, mint most, még nem volt Magyarországon március végén, aminek a jól sikerült karácsonyi szezon és a korán beindult export az oka - mondta a Világgazdaságnak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője, aki szerint május végére elfogynak a piacérett halak a hazai tavakból, és júliusig tartó hiány alakulhat ki a magyar piacon.

A lap pénteki számában megjelent cikk szerint ráadásul

a kormoránok az idén szokatlanul nagy kárt okoztak az ivadékokban,

ami a következő két év termelésére hat negatívan. Az árak a tavalyinál 10 százalékkal magasabbak, és várhatóan tovább emelkednek.

A szokatlanul korán felpörgő, főként Romániába, Lengyelországba és Németországba irányuló kivitel láttán a MA-HAL februárban felmérést készített, amelyből kiderült, hogy a halgazdálkodóknak nincsenek pluszkészleteik. A busa például teljesen eltűnt a piacról, de a pontyexport is jóval nagyobb volt a szokásosnál.

"Szinte biztos, hogy ez a készlet nem tart ki addig, amíg a tavasszal telepített egyedek elérik a másfél kilós súlyt, így május végére elfogynak a piacérett halak a hazai tavakból" - mondta a lapnak Lévai Ferenc. Hozzátette: most mindenki arra törekszik, hogy a meglévő vevőit kiszolgálja - a piaci halárusokat, a nagy áruházláncokat és a horgászegyesületeket -, de az exportigényeket már nem tudják kielégíteni. Örömtelinek nevezte ugyanakkor, hogy

a hazai kereslet egyre nő,

ami megnövekedett halfogyasztást jelez.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×