Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pexels

A legrosszabbkor csattant a járvány harmadik pofonja

Nehéz helyzetben indultak neki a cégek a koronavírus-járvány harmadik hullámának – derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás eredményeiből. A második hullám ugyanis tízből kilenc kkv-t hátrányosan érintett, amelyek miatt a cégek több mint felénél megszorító intézkedések alkalmazására volt szükség. A legtöbb vállalkozás számára a belföldi kereslet csökkenése és a megváltozott munkafolyamatok okoztak eddig nehézséget.

Az elhúzódó járványhelyzet egyre súlyosabban érezteti hatását a hazai kis- és középvállalkozások körében.

„A K&H kkv bizalmi index kutatás 2020. negyedik negyedéves eredményei alapján a koronavírus-járvány harmadik hulláma nehéz helyzetben érte a cégeket, ugyanis a második hullám komoly nyomot hagyott a hazai kkv szektor működésén. November végével bezárólag a kkv-k 90 százaléka érezte a járvány negatív gazdasági hatásait, ezen belül a válaszadók harmadát súlyos veszteségek érték. Az egyes iparágakat azonban eltérő módon érintette a válság. Leginkább a szolgáltató szektorban dolgozók kerültek nehéz helyzetbe, akiknek 36 százaléka számolt be komoly veszteségről, a mezőgazdaságban viszont »csak« minden ötödik cég tapasztalt hasonlót. A második hullám alatt bevezetett megszorító intézkedések számottevő szigorítására remélhetőleg már nem lesz szükség a harmadik hullám alatt, ugyanakkor a kkv-k helyzete várhatóan csak a gazdasági nyitással fog számottevően javulni” – foglalta össze az eredményeket Kökény Roland, a K&H kkv marketing és támogatás vezetője.

A legnagyobb kihívás

A járvány első és második hullámában is, változatlan értékben (47 százalék), a belföldi kereslet csökkenése okozta a legnagyobb kihívást, ami láthatóan a harmadik hullám alatt is velünk marad, olvasható a K&H sajtóközleményében. A további akadályozó tényezők között jelentősebb eltérés két esetben mutatkozik az elmúlt két hullámban tapasztaltaknál. A megváltozott munkarend és cégen belüli munkafolyamatok, feltehetően a körülményekhez való alkalmazkodás miatt, a második hullám során már kisebb mértékben nehezítették a cégek életét (31 százalék). A szükséges munkaerő hiánya ugyanakkor már a cégek 18 százalékát hátráltatta az első hullám 11 százalékához képest. Ennek hátterében többek között az állhat, hogy a járvány alatt felszabaduló munkaerő szaktudása és tapasztalata nem feltétlenül felel meg annak, amit az adott munkaadó keres.

„A hazai kisvállalkozások működésére – közvetetten ugyan –, de a válság kezdete óta folyamatosan gyengülő forint is kedvezőtlenül hat, erről a válaszadók több mint fele (54 százalék) számolt be. Legtöbben (59 százalék) az import termékek árnövekedése miatti árrés csökkenést jelölték meg fő okként, a cégek közel negyede (24 százalék) pedig az értékesítési lehetőségek romlását említette, amelyet a szükséges áremelések okoztak” – értékelte az eredményeket Kökény Roland.

A járvány gazdasági hatásainak mérsékléséhez a kkv-k több mint fele (53 százalék) megszorító intézkedéseket alkalmazott. Legnagyobb arányban a dolgozók munkaidejének csökkentése és a cég havi kiadásainak mérséklése volt jellemző (32 és 29 százalék). Leépítéssel és a bérek csökkentésével eddig a cégek egyaránt 14–14 százaléka élt.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×