Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Az áruházi eladások tartják életben most a söripart

A kézműves sörökkel foglalkozó gyártókon, amelyek nem jutnak be a nagy láncokba, ez persze nem segít. A nyitás után viszont minden megváltozhat, feltéve, hogy a legkisebbek-legjobbak túlélik ezt az időszakot.

Több sört isznak a magyarok, mégis kevesebb fogy – ennek az ellentmondásnak az a feloldása, hogy az éttermek, vendéglátóhelyek kocsmák bezárásával visszaesett a csapolt sör forgalma. A prémium sörökből több fogyott, de az ebbe a kategóriába tartozó kézműves sörökből kevesebb.

Összességében azért elmondható: gödörben van a magyar sör. A kilenc vizsgált élelmiszer-kategória közül értékben – a Nielsen vizsgálata szerint – a második legnagyobb forgalmú élelmiszercsoport. A sörénél csak a feldolgozott hús értékesítése magasabb. 2020-ban azonban annak ellenére, hogy több dobozos, illetve palackozott termék fogyott, mint egy évvel korábban, összességében esett a forgalom.

"Hét és fél százalékos mínuszban zárt a magyar söripar 2020-ban. Valamilyen szinten a prémium és a szuperprémium szegmens, valamint az ízesített, alkoholmentes termékek értékesítése tartotta a lelket az iparágban. A pandémiával lezárták az éttermeket, vendéglőket, kiskocsmákat, ennek a szektornak a kiesése hatalmas érvágás" – részletezte Gyöngyössy Balázs, a Világgazdaság rovatvezetője.

Hozzátette, a kiskereskedelemben nőtt a söreladás, de akkora nem volt ez az ugrás, hogy kiváltsa a fenti kiesést.

Sok sörforgalmazó webshop indításával próbálkozott, de nagy a beragadt árukészlet.

Erről már Ali Rawech Szami, a Hoptop Brewery tulajdonosa, a Kézműves Főzdék Egyesületének tagja beszélt az InfoRádióban.

"Azoknál volt kisebb visszaesés, akik a multiáruházakban is bent voltak. Előre kell gyártani, pontosan azért, hogy ne legyen soha hiány, ám amikor jött a hirtelen leállás, sok sör bennmaradt, és mivel sok esetben a szavatosság igen rövid, ezeket a söröket meg kell semmisíteni" – ecsetelte a vállalkozó.

Folyamatosan gyűjtik ezért a tapasztalatokat a kézműves sörösök is, hogy megtalálják a megoldást kiesett bevételeik pótlására; náluk kevés a tartalék, hiszen profitjuk jelentős részét fejlesztésekre költik.

Hogy ezek a termékek a prémium, szuperprémium kategóriába tartoznak, azért hosszú távon jelenthet előnyt, szakértők szerint ugyanis az ilyen termékek iránti érdeklődés jelentősen nőtt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×