Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
325.87
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A METRANS csoport Budapestről Kínába tartó első konténervonata elindul a METRANS Konténer Kft. csepeli termináljából 2019. október 21-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Ezért választotta a Metrans Zalaegerszeget – Csepel után

Már a második logisztikai csomópontját létesíti a német vállalatcsoport Magyarországon.

Mint az Infostart is beszámolt róla, Zalaegerszegen építi fel második vasúti-közúti konténerterminálját Magyarországon a német Metrans csoport.

Az összesen 33 milliárd forintos beruházással nagy jelentőségű logisztikai csomópontot alakítanak ki – mondta az InfoRádiónak Zalaegerszeg polgármestere, Balaicz Zoltán, aki rámutatott, ez már nem az első ilyen léptékű beruházás a városban, hisz már zajlik az önvezető járművek tesztelésére épülő, 45 milliárd forint invesztíciójából megvalósuló ZalaZone projektje, és decemberben tették le az alapkövét a német Rheinmetall vállalat gyárának.

A sikerek egyik titka Balaicz Zoltán szerint Zalaegerszeg elhelyezkedése:

  • kétszer kétsávos gyorsforgalmi úton könnyedén elérhető az M7-es autópálya
  • közel van a nyugati határ és az Adria is
  • nemzetközi vasútvonalon fekszik
  • közel van a Sármelléki Repülőtér – szintén hamarosan gyorsforgalmi úttal

A Metransszal a kapcsolatfelvétel 2018-ban történt, mostanra jutottak a tárgyalások olyan fázisba, hogy kézzelfogható eredményekről lehet beszámolni.

A bő 30 milliárd forint "összetétele" a következő:

  • a konténerterminál építése 15,6 milliárd forintot emészt fel
  • a Nemzeti Befektetési Ügynökség (a kormány) 4 milliárd forinttal "beszáll"
  • Zalaegerszeg önkormányzata 1 milliárd forintból kiépíti az ipari parkig az utat és a közműhálózatot
  • 14 milliárd forintból megépül a Zalaegerszeg-Zalaszentiván vasúti összeköttetés.

A beruházás 120 új munkahelyet teremt, közvetve pedig 500-at.

Az alapkőletételre nyár végén, ősz elején kerül sor, utána nagy ütemben kezdődik az építkezés, a terminál első üteme 2023 nyarától már működhet is.

A Metrans első beruházása Csepelen volt, a pozitív tapasztalatok terelték újra Magyarországra a nagyvállalatot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×