Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels.com

A szállodaszövetség a késő tavasztól, a kora nyártól várja a „csodát”

Lélegeztetőgépen van a hazai turizmus – fogalmazott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke. Flesch Tamás szerint a jelenlegi támogatásokat a nyitásig fenn kell tartani, de azt követően is – például a marketingben vagy a munkaerő visszacsábításában – nélkülözhetetlen lesz az állami támogatás.

2020 a turizmusnak a valaha volt leggyengébb éve, kiváltképp az előző éveket figyelembe véve – fogalmazott az InfoRádiónak Flesch Tamás. Budapesten szinte a nullához közelít az eredmény, míg vidéken a belföldi turizmus a nyáron még jónak volt mondható, majd szeptembertől gyengülni kezdett, és a lezárásokat követően megszűnt.

Vagyis jelen pillanatban zárva van a magyar turizmus

– emelte ki.

Ami a fővárosi éttermeket illeti, az MSZÉSZ elnöke szerint a belső kerületekben, ahol elsősorban a külföldi turizmusra építenek, komoly a baj, szemben a külső kerületekben, illetve a Budán található egységekkel, amelyek főként a hazai lakosságot szolgálták ki – ha ki lehet majd nyitni, a korábbiakhoz hasonló módon működőképes lehet a vendéglátás. Flesch Tamás nem zárta ki, hogy az előbbiek fele sem fog tudni újranyitni, azonban ezt még korai megjósolni.

Azt azonban már tisztán látni, hogy

az utazás a vakcinához van kötve,

és abban a pillanatban, ha megfelelő mennyiségű ember be lesz oltva, akár idehaza, akár külföldön, akkor elindulhat a turizmus, visszatérhet a bizalom. A szövetség bízik abban, hogy ez a késő tavasszal, vagy a kora nyáron megvalósulhat.

Nem kérdés továbbá, hogy a vidék állhat elsőként talpra, köszönhetően majd a belföldi turizmusnak. Míg Budapesten, amely teljes mértékben a légi közlekedéstől függ, talán nyár elején, de inkább csak ősszel következhet be fordulat a szabadidős turizmusban.

A szakember úgy látja, ugyan akadhatnak cégek, amelyek önerőből is túlélhetnek, a legtöbben külső segítségre szorulnak. Mint mondta, a mostani kormányzati támogatás voltaképp csak „lélegeztetőgépen” tartja a szállodákat és vendéglátóhelyeket, ezért a későbbiekben elengedhetetlen lesz valamiféle marketingeszközökre - amit szintén csak az állam képes nyújtani - támaszkodva beindítani a keresletet.

Ahogyan átmeneti támogatásra szorulhatnak a munkaerő tekintetében is a vállalkozások, hiszen nagyjából az ágazatban dolgozók fele esett ki a turizmusból, 400 ezerből közel 200 ezer ember.

A kérdés tehát, hogy az újranyitást követően lesz-e szakács, pincér, szobalány, recepciós, akár igazgató

– sorolta. Ezért az is elképzelhető, bár még nem látni, hogy miből, hogy bizonyos pozícióknál elkerülhetetlen lesz a béremelés, mert csak akkor lesz munkaerő.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×