Infostart.hu
eur:
379.54
usd:
321.71
bux:
131220.02
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Vásárlók a nagykanizsai Tesco áruházban 2015. március 8-án. Ez az utolsó hétvége, amelynek vasárnapján még korlátozás nélkül nyitva tarthatnak az üzletek. Az Országgyűlés 2014. december 16-án szavazta meg a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így március 15-től vasárnap már nem lehet dolgoztatni az alkalmazottakat a kereskedelemben, pihenőnap jár nekik. A 200 négyzetméternél kisebb üzletek azonban kinyithatnak a hét utolsó napján is, ha csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozik benne.
Nyitókép: Varga György

Így vásárolunk karácsony előtt

Az élelmiszerek forgalma várhatóan decemberben is nő majd a tavalyihoz képest, de az elmúlt években tapasztalt év végi kiugrás visszafogottabb lesz - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

Vámos György kifejtette: az ünnepi költekezés mértékét mutatja, hogy a novemberihez képest mennyivel ugrik meg a forgalom decemberben. Tavaly 100 milliárd forint nagyságrendű volt az élelmiszerek forgalmának növekedése az év utolsó hónapjában az előző hónaphoz viszonyítva, az idén a koronavírus-járvány miatt ennek mértéke várhatóan kisebb lesz.

Kiemelte, hogy az élelmiszerek és a napi fogyasztási cikkek forgalma az idén is nőtt az előző évihez képest, és decemberben is várható növekedés, de kisebb, mint a korábbi években. Jelezte ugyanakkor, hogy az átlagon belül földrajzi területektől és üzlettípusoktól függően jelentős eltérések lehetnek.

Ezt várják a boltok

Az Aldi az elmúlt években tapasztalt ünnepi forgalomra számít. A járványügyi intézkedések miatt várhatóan még többen fognak otthon főzni, sütni, ami valószínűleg tovább növeli számos termék forgalmát, erre az áruházlánc tudatosan készül - közölték az MTI megkeresésére.

Az Aldi tapasztalatai szerint már a koronavírus-járvány első hulláma megváltoztatta a vásárlási szokásokat, a vevők ritkábban mentek az üzletekbe, viszont többet költöttek. Ez a tendencia a második hullámban is tapasztalható, az ünnepektől függetlenül igyekeznek a vásárlók ritkábban, de nagyobb értékben vásárolni. Az áruházlánc a felhalmozó vásárlásokat továbbra is szükségtelennek tartja, mivel minden termékből folyamatos az ellátás.

Az Auchan tájékoztatása szerint az előző évekhez hasonlóan az idén is fokozatosan erősödik a forgalom november eleje óta. A hagyományos karácsonyi termékek iránti érdeklődés december elejétől nő, egyes termékek, például a hal iránti keresletben a szenteste előtti három-négy napban számítanak jelentős ugrásra. A vásárlók készülnek az ünnepekre, de előreláthatólag nem olyan mértékben, mint az elmúlt években - jelezte az áruházlánc.

Az Auchan több intézkedést hozott a zsúfoltság elkerülése érdekében, online áruházát pedig országossá tette - közölték.

A CBA kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: megkezdték a vásárlók a felkészülést az ünnepekre, egyelőre a sütés kellékei iránt nőtt meg az igény, de várhatóan napokon belül minden ünnepi termékkör forgalma több tíz százalékkal nagyobb lesz, mint az év más időszakában. Az idén jelentősen nőtt az online rendelés és házhozszállítás iránti igény az élelmiszerek terén is, decembertől a Prímából is lehet rendelni a Wolton keresztül a fővárosban; az expressz szolgáltatás a zsúfoltság elkerülését is segítheti - tette hozzá.

Fodor Attila szerint az idén nehéz a várható forgalombővülést előre jelezni. Mint mondta, az elmúlt években folyamatosan erősödött a kereskedelmi forgalom, a koronavírus-járvány azonban komoly hatással van a kereskedelemre, az üzletek forgalma elmarad a megszokottól. A húsvéti időszakban például nem volt olyan nagy a kereslet a szezontermékek iránt, mint korábban, és december elején a csokoládé Mikulások is lassabban fogytak el - idézte fel.

A Lidl decemberben magasabb forgalomra számít a tavalyi azonos időszakinál. A vásárlások már november végétől felerősödtek, de a legnagyobb forgalom a karácsony előtti utolsó hétre várható.

Az áruházlánc szerint az idén a vevők megfontoltabban és tudatosabban szervezik bevásárlásaikat. A Lidl üzletei szükség esetén bővített munkavállalói létszámmal és maximális kasszaszolgáltatással készülnek, hogy a vevők minél hamarabb végezzenek bevásárlásaikkal, elkerülve a hosszú várakozási időt - hangsúlyozta a vállalat.

A Spar is arra számít, hogy az utolsó adventi hétvégéken és a karácsony előtti utolsó napokban lesz a legnagyobb a forgalom az üzletekben, mert az elmúlt évek tendenciái alapján sokan hagyják az utolsó pillanatra a karácsonyi nagybevásárlást. Mint közölték, az idén minden eszközzel megpróbálják felhívni a vevők figyelmét arra, hogy lehetőleg korábban vásároljanak be, hogy ezzel is csökkenteni lehessen a tömeget. A Spar online shop forgalma már az elmúlt hetekben jelentősen emelkedett.

Az üzletlánc a koronavírus-járvány kezdete óta szintén azt tapasztalja, hogy a vevők ritkábban mennek az üzletekbe. Emellett az akciós, illetve az alacsonyabb árkategóriájú árucikkek népszerűsége rendkívüli mértékben megnőtt.

A Tesco is arról számolt be az MTI kérdésére, hogy folyamatosan nő a forgalom az áruházakban, és szintén arra kéri a vevőket: ne hagyják az utolsó pillanatra a bevásárlást, ha megtehetik, válasszák a csúcsidőszakon kívüli időszakokat, vagy vegyék igénybe az online bevásárlási és házhoz szállítási szolgáltatásokat.

A Tesco tájékoztatása szerint a zsúfoltság elkerülése érdekében december eleje óta önkéntesen korlátozzák az egy időben az áruházak területén tartózkodó vásárlók számát, és azonnal új kasszát nyitnak, ha hosszabb sor alakulna ki, hogy a vevők minél hamarabb befejezhessék a vásárlást.

Címlapról ajánljuk
Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Megérkezett a bejelentés az Európai Központi Bank (EKB) idei első kamatdöntéséről, melyben a testület Kormányzótanácsa változatlanul a 2 százalékos szinten hagyta az irányadó betéti rátát. A mai kamatdöntő ülés legfontosabb kérdése azonban nem maga a döntés, hanem az, hogy a közelmúlt eseményei (hirtelen gyengülő dollár és erősödő euró, geopolitikai ellentétek, meglepő növekedési és inflációs adatok) mennyire térítették el az EKB-t a korábban kijelölt monetáris politikai pályáról. Ezen kérdésekre vélhetően Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatója adja meg a válaszokat. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×