Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Tanya szántóföldek mellett Debrecen határában 2020. november 3-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Hiánypótló kutatásba fogott az ÖMKi

Új vizsgálatok indulnak az ökobúzafajták tesztelésére az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) irányításával. A hiánypótló kutatásban ökológiai gazdálkodási körülmények között, szántóföldi kisparcellás kísérletekben tesztelik a biotermesztés számára ígéretes hazai és nemzetközi búzafajtákat.

A vizsgálat célja egyebek mellett, hogy minél több egészséges, szermaradványoktól mentes biobúzaliszt kerüljön a pékségekbe és a hazai fogyasztók asztalára.

Az országosan hét helyszínen több mint 20 búzafajtával indított tesztek eredményei segíteni fogják a gazdákat abban, hogy a térségükben legjobban teljesítő fajtákat válasszák ki saját, ökológiai művelésbe vont területeikre. Az új kisparcellás biobúza-kísérletekről november 3-án, a magyar tudomány ünnepén számolt be az ÖMKi.

A szakemberek abban bíznak, hogy a kutatás, az ÖMKi 2012 óta működő „on-farm” fajtakísérleteivel együtt

tovább erősíti a termelők sikeres átállását az ökológiai termesztésre, amelynek egyik alapvető feltétele a termőhelyhez alkalmazkodó, ellenálló fajták megválasztása.

A hazai on-farm biogabona-kutatások alkalmával eddig nagy parcellákon vizsgálták a hagyományos búzafajták mellett az úgynevezett ősgabonák teljesítményét.

A globális kihívások, például a klímaváltozás, a népességnövekedés, a talajdegradáció vagy éppen a körülöttünk zajló világjárvány fokozottan rávilágítanak a biztonságos élelmiszerellátás fontosságára, vagyis a helyben, fenntartható módszerekkel megtermelt, egészséges és elérhető élelmiszerek stratégiai szerepére – mutatnak rá.

Magyarországon is érezhető a fordulat, amely a kémiai növényvédő szerekre és műtrágyákra alapozott mezőgazdaság irányából egyre inkább az agroökológiai módszereket alkalmazó termelés felé mutat. Ezt igazolja többek között, hogy

a biogazdálkodásba bevont területek mérete az elmúlt öt évben megduplázódott és fokozott figyelmet kapnak az ökológiai gazdálkodást segítő tudományos kutatások.

„Az országos kisparcellás ökobúzafajta-teszthálózat elindításával nagy lépést teszünk a fenntartható mezőgazdaság előmozdításáért, hiszen az ország hét térségében tudunk eredményeket bemutatni a fenntarthatóság iránt elkötelezett gazdálkodóknak a sikeres fajtaválasztás érdekében. A hálózattal egyúttal régi hiányt pótlunk, hiszen a kémiai növényvédő szerekre és műtrágyákra alapozott termesztésben már régóta működik országos kisparcellás fajtavizsgálati hálózat” – mondta el Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője.

A kisparcellás fajtavizsgálatokat gazdák bevonásával, a hazai agrárkutatásban élen járó intézmények, a martonvásári Agrártudományi Kutatóközpont, a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft., a Debreceni Egyetem és a Karcagi Kutatóintézet közreműködésével végzik. A tudományos kísérletekben kiemelt partnerük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Fontosnak nevezik, hogy a teljes ökológiai termékpálya, vagyis a biobúza-termesztés mellett az őrlés és a feldolgozás is itthon valósuljon meg, és

a helyben előállított biotermékekre rátaláljon a magyar gasztronómia.

Ezért, mint írják, az ÖMKi létrehozott egy gazda-molnár-pék adatbázist, hogy a termelők és a termékpálya további szereplői könnyebben egymásra találjanak, és ezáltal minél több pékségbe és háztartásba eljuthasson az egészséges, szermaradványoktól mentes biobúzaliszt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 12:50
×
×
×
×