Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
318.69
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Nemzeti dohánybolt bejárata a Mol Mozaik utcai töltőállomásán 2013. augusztus 2-án. A dohánybolt ezen a napon nyílt meg a jövő héten kezdődő Sziget fesztivál helyszíne közelében.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Csökkenhet Lázár János szerint a dohányboltok száma

Hamarosan eljöhet az idő, amikor a dohányboltok száma csökken, és ezzel nő az ellátási területük - mondta a Világgazdaságnak Lázár János, a nem dohányzók védelme érdekében szükséges teendők összehangolásáért felelős miniszterelnöki biztos.

A korábbi években a dohányzás visszaszorítására tett lépések - például az értékesítési helyek számának korlátozása, a termékek drágítása - sikeresek voltak, hiszen éves átlagban 1-2 százalékkal csökken a dohányzók száma Magyarországon. Itt az ideje, hogy végre hangsúlyosabb legyen a dohánytermékek árának adóterhe (amely most 77 százalék, ráadásul januárban és áprilisban ismét emelkedik), illetve az adóteher prevenciós hatása - mondta a lapnak Lázár János.

Mint rámutatott, az elmúlt évtized elején még masszívan 30 százalék feletti fogyasztói arány mára 20-25 százalékra zsugorodott, a hagyományos dohánytermékek fogyasztásában ennél is jelentékenyebb a visszaesés. Úgy számol, hogy harminc év múlva lényegében alig lesznek rabjai a hagyományos dohánytermékeknek. Egyebek között ezt a célt is szolgálhatja a kormány által bejelentett dohányadó-emelés, amely a miniszterelnöki biztos szerint nemcsak fontos egészségpolitikai eszköz, hanem külső kényszer is. Emlékeztetett, hogy az Európai Unió megkövetel egy minden tagország által elérendő jövedékiadó-szintet, amelynek elérésében Magyarország a folyamatos adóemelés ellenére is lemaradásban volt.

Lázár János szerint az, hogy a fogyasztás csökkenése ellenére is stabilan 650-700 milliárd forintos a hazai dohánykereskedelem piaca, nemcsak azt jelzi, hogy az adóemelkedés ellenére is szükségük van a nikotinra a dohányosoknak, hanem arra is rámutat, hogy a rendszer valóban jól kontrollált, a feketekereskedelmet az állam erőteljesen visszaszorította.

Lázár János szerint a közeljövőben csökkenthetik a dohányboltok számát, tovább növelve a boltok ellátási területét. Miután a kereskedelmi koncessziókat húsz évre engedte át az állam, első körben úgy szűkíthető a piac, hogy nem újítják meg a visszaadott koncessziókat, azokon a területeken pedig, amelyeken ellátási hiány van, csak a korábbiaknál indokoltabb esetben adnak ki ideiglenes engedélyt.

Címlapról ajánljuk
Újabb energiaválság szabadulhat a világra

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×