Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.62
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Lenovo beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. szeptember 29-én. Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo, a termelés 2021 elején már el is kezdődhet. A kínai cég számítógépgyártó üzeme a Pest megyei Üllőn épül fel 8,2 milliárd forintból.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo

A kínai cég számítógépgyártó üzeme a Pest megyei Üllőn épül fel 8,2 milliárd forintból.

A termelés 2021 elején már el is kezdődhet - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A beruházás több szakaszban ezer új munkahelyet teremt,

és a legkorszerűbb technológiákat telepíti Magyarországra, a kormány ezért 2 milliárd forinttal járul hozzá a költségekhez - tette hozzá Szijjártó Péter, aki szerint az állami támogatást az is indokolja, hogy a Lenovo az itt készülő termékek több mint 90 százalékát külföldön értékesíti, így jelentős összeggel gyarapítja az exportteljesítményt.

A beruházás ráadásul felgyorsítja a tudás- és fejlesztésközpontú termelés térnyerését, ezért mind a magyar gazdaság, mind a magyar mérnökök számára nagy lehetőségeket tartogat - tette hozzá.

Szijjártó Péter a nagyvállalati befektetések ösztönzését a külgazdasági stratégia fontos elemének nevezte.

A nemzetközi cégek a válság miatt sorra jelentik be a termelési korlátozásokat, de az újraindítás "nem lesz automatikus". A járvány után a gyártási kapacitások világszerte oda összpontosulnak majd, ahol a leghatékonyabban működhetnek és a legkedvezőbb befektetési környezetet találják - hangsúlyozta.

A miniszter szerint

a Lenovo döntése igazolja, hogy a vezető technológiai cégek bíznak Magyarországban, és igazolja a keleti nyitás létjogosultságát is.

A kínai tőkéért a világ minden részében sokan versenyeznek, köztük azok is, akik a nyilvánosság előtt amúgy hangosan bírálják a távol-keleti államot és akár Magyarországot is, a kínai befektetések miatt - tette hozzá Szijjártó Péter. Megjegyezte ugyanakkor, hogy már évek óta a keleti tőke áll a világ beruházásainak többsége mögött, noha a 2008-as válság előtt még a nyugati világ uralta a globális beruházásokat.

A Lenovo alelnöke videoüzenetben szólt a gyárépítés részleteiről. Guan Wei kifejtette, hogy

Magyarországon asztali számítógépeket, grafikus munkaállomásokat, adatközponti termékeket fognak készíteni,

és idővel még bővülhet is a termékportfólió.

A Lenovo vezetése - mint mondta - számos európai helyszínt megvizsgált, végül a központi elhelyezkedés, a kiváló közlekedés, a jól képzett munkaerő és az előnyös gazdasági környezet miatt Magyarországot választotta.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×