Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.64
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Három témára fókuszál a Digitális Jólét Program és az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége megállapodása

Jövőbeni együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot a pénzügyi digitalizáció, a fintech, valamint az okos települések összhangolt fejlesztése érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásából megvalósuló Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője és az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) elnöke.

Gál András Levente, a DJP szakmai vezetője az online is közvetített budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a megállapodás három témára fókuszál. A fintech kapcsán kiemelte, hogy a pénzügyi, banki, biztosítási szolgáltatás alapvetően átalakul, a pénzügyi szolgáltatók egyre többet foglalkoznak informatikával és egyre több vállalkozó foglalkozik pénzügyi szolgáltatással. Az okos város, okos falu pedig sok dolgot magában foglal a közlekedéstől az e-ügyintézésig, az EFISZ pedig a korszellemnek megfelelően kívánja kiszolgálni ügyfeleit - tette hozzá.

Azt is megemlítette, hogy napokon belül véget ér a European Digital Innovation Hub előpályáztatása, ez a 2021-2027-es uniós tervezési időszaknak egy olyan meghatározó európai hálózata lesz, amely összekapcsolja a közigazgatás, a tudomány és a vállalkozó szféra szereplőit.

Veres Mihály, az EFISZ elnöke elmondta, a szövetséget azért hozták létre, hogy segítsék a magyar elektronikus fizetési ökoszisztéma fejlesztését, támogassák az ágazat szereplőit, ezen belül nemcsak a pénzügyi- és bankszektort, hanem a digitális szolgáltatási értéklánc minden szereplőjét.

Közös sajtóközleményük szerint a két szervezet egyetért abban, hogy a hazai fintech szektor kulcsterülete az elektronikus fizetés, az elérhető szolgáltatások technológiai színvonala, a fogyasztók védelmének érvényesülése, a nemzetgazdasági hatások jelentősége.

A közös gondolkodás és szakmai együttműködés megalapozása céljából kötött szakmai együttműködés keretében az okos város fejlesztések területén a felek törekednek arra, hogy az EFISZ integrátorként lépjen be azon folyamatokba, ahol az online fizetési platformok szolgáltatása rendszer szinten tud kapcsolódni az adott település digitális megoldásaihoz. A DJP és az EFISZ a szándéknyilatkozatban célként jelölték meg azt is, hogy a közeljövőben elbírálandó European Digital Innovation Hub DJP pályázat sikeressége esetén együttműködnek a fintech vonatkozású kompetenciafejlesztés során.

A három éve alakult és jelenleg 17 tagot számláló EFISZ a Magyarország területén működő készpénzkímélő elektronikus fizetési szolgáltatást nyújtó társaságok civil úton szervezett autonóm érdekközvetítő, érdekegyeztető és érdekképviseleti feladatokat ellátó társadalmi-szakmai szervezete.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×