Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pexels.com

Itthon drágult a legjobban az élet Európában

Magyarországon mérte a legnagyobb ütemű drágulást augusztusban az Eurostat. Második egymást követő hónapban vezetjük a listát.

Júlilushoz hasonlóan agusztusban is a magyar infláció volt a legmagasabb az Európai Unióban - írta az Eurostat friss adatsora alapján a Portfolio. A portál felidézte, hogy míg a KSH módszertan szerint a nyolcadik hónapban 3,9 százalék volt az éves pénzromlás üteme, addig

az uniós módszertan szerint számított harmonizált inflációs ráta 4 százalék volt.

Ez pedig már eléri a Magyar Nemzeti Bank inlációs célsávjának (3 pluszmínusz 1 százalék) a felső határát is - emlékeztetett a lap. A kiugróan magas magyar adatot az ugyancsak jelentős inflációval küzdő lengyelek és csehek követik.

Az Eurostat adatsorából az is világosan látszik, hogy míg Kelet-Közép-Európában a túl magas, a kontinens nyugati felében a túl alacsony infláció okoz gondot. Uniós szinten ugyanis augusztusban mindössze 0,4 százalékkal emelkedtek éves bázison az árak, az eurozónában azonban 0,2 százalékkal mérséklődtek.

Havi alapon júliushoz képest stagnáltak az árak Magyarországon az Eurostat adatai szerint, ebben a mutatóban Ciprus, Luxemburg és Málta jártak az élen.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×