Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Budapest, 2019. február 8. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) épületének déli homlokzata az V. kerületi Szabadság téren. MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor

A jegybank már nem a remélt V-alakú kilábalással számol

Elhúzódó kilábalásra számít a jegybank a koronavírus járvány okozta gazdasági helyzetből. Az MNB alelnöke egy konferencián azt mondta, a jövő évi kilátások újragondolása miatt lehetnek cégek, amelyek csak most döntenek leépítésekről.

A korábban remélt V helyett elnyúló, pipa alakú kilábalásra számít a járvány második hulláma miatt a Magyar Nemzeti Bank – mondta Virág Barnabás. Az MNB alelnöke a Világgazdaság „Válság után – a hazai vállalatok kihívásai és lehetőségei” elnevezésű konferenciáján úgy vélekedett,

a gazdaság teljes leállása most nem várható, azonban kiterjedt reálgazdasági hatásokra így is fel kell készülni.

„Nem kizárólag azokra a gazdasági hatásokra kell számítani, amelyeket az első hullámban láttunk, hanem teljesen új típusúak is megjelenhetnek. Ennek megfelelően a gazdaságpolitikában, a növekedés erősítése mellett, ami a következő egy–két év legfontosabb feladata, hogy a makrogazdasági egyensúlyok járvány utáni helyreállítását is biztosítani kell” – fogalmazott a szakember.

A járvány az infláció emelkedését hozza Európa-szerte, idehaza az árstabilitás fenntartását továbbra is kulcsfontosságú célnak tartja a jegybank. Az alapkamat szintje megfelelő, nincs tér további csökkentésre – közölte Virág Barnabás, hozzátéve, fel kell készülni az új normák és új egyensúlyok világára.

Idehaza

  • 2020-ban a gazdasági hatások tompítására,
  • 2021-ben a növekedés gyorsítására,
  • 2022-ben pedig a külső és belső makrogazdasági egyensúlyok helyreállítására kell összpontosítani, az államháztartás terén az adósság újbóli csökkentését kell előtérbe állítani.

Az alelnök jelezte, az első háromnegyed év a GDP 5–6 százalékos visszaesését mutatja, a második hullám jelentkezésével a vállalkozások szintjén várhatóan most kezdődik meg a jövőbeli tervek újragondolására.

„Föl kell készülni arra, hogy

a kilátások újragondolása, újraárazása miatt nagyon sok gazdasági szereplőnél most pattan el a cérna,

olyan helyzetbe kerülve, hogy bár eddig próbálta megtartani a foglalkoztatotti létszámot, most azonban majd leépítésre kényszerül. Eddig tudta törleszteni a hiteleit, a szállítói követeléseket, de innentől kezd késedelembe eseni ezeket illetően, elhalasztva a beruházásokat – sorolta Virág Barnabás. – Tehát az első hullámhoz képest több új csatorna is megnyílik az alkalmazkodási lehetőségeben a vállalkozások esetében, amire

a gazadságpolitikának kiemelten kell figyelnie.”

A jegybank alelnöke jelezte, meglátása szerint a versenyképességi és fiskális politika területén még komoly tartalékok vannak.

„Hova érdemes a fókuszt helyezni a gazdaság élénkítése esetében? – tette föl a kérdést. Mint folytatta: – Megvizsgáltunk, ha egy forintot beteszünk a gazdaságba különböző célokra, mondjuk a beruházási oldalon, akkor abból milyen növekedési hatások alakulhatnak ki. És azt az eredményt kaptuk, hogy

az állami- és lakossági beruházások élénkítése lehet az a terület, amivel gyorsan lehet a hazai jövedelmeket és GDP-t emelő hatásokat elérni.

Ennek megfelelően azt gondoljuk, hogy a lakáspiac lehet a motorja például egy ilyen növekedést támogató tervnek – jelentette ki. – Emellett az infrastruktúra-beruházások is hasonló területet jelentenek, de a munkahelyvédelemre is folyamosan szükség lesz.”

Ezeken túl kiemelt fontosságúak még a XXI. századot meghatározó megatrendek: a digitalizáció, a zöld gazdaság, az energiahatékonyság, amelyek kivitelezésére nagyon sok forrás áll majd rendelkezésre – mondta Virág Barnabás MNB alelnök.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Oroszország az év végéig meghosszabbítja a benzinexport tilalmát, a dízel kivitelére vonatkozó korlátozásokat azonban a piac stabilizálódásával párhuzamosan feloldja – jelentette be Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes. Ukrán drónok megtámadták a Lukoil tulajdonában lévő Filanovsky olajfúróplatformot a Kaszpi-tengeren, a célpontok között két teherhajó is volt, amelyek a kijevi biztonsági szolgálat szerint orosz-iráni katonai szállítmányokban vehettek részt. Románia két napon belül már a második, légterét megsértő drónt lőtte le az ukrán határ közelében. Az éjszaka folyamán Oroszország 157 támadó drónt és két rakétát vetett be Ukrajna ellen, miközben ukrán drónok már hatodik egymást követő éjjel támadták az orosz logisztikai és energetikai létesítményeket a Belgorodi és a Rosztovi területen. Az amerikai szenátusban közben gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×