Infostart.hu
eur:
362.53
usd:
322.07
bux:
148333.62
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pexels

Újabb támogatások jöhetnek ősszel

A közjegyzői díjak csökkentése, a munkahelyvédelmi támogatások meghosszabbítása és újabb, a gazdaság és a vállalkozások talpra állását segítő intézkedések bevezetése is szerepel azok között a javaslatok között, amelyekről még augusztusban egyeztet a kormány a szociális partnerekkel

A Magyar Nemzet a munkáltatói érdekképviseletek nyilatkozatai alapján arról ír, hogy a munkaadói érdekképviseletek és a kormány augusztus második felében folytatja az egyeztetéseket a járvány okozta kedvezőtlen hatások mérsékléséhez szükséges további intézkedésekről.

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a lapnak példaként említette, hogy javaslataik között szerepel a közjegyzői díjak csökkentése, amelyre nyitottak voltak az érintett minisztériumok.

A várható könnyítések közül kiemelte még a már elnyert közbeszerzések előre hozott fizetési ütemezését.

A VOSZ főtitkára jelezte azt is, hogy mind a munkáltatók, mind a szakszervezetek javasolják a munkahelyvédelmi bértámogatás meghosszabbítását jövő év elejéig. Elmondta, hogy ősszel születhet döntés a Munka törvénykönyvének módosításáról, rugalmasabbá téve a távmunka szabályozását, megkönnyítve az otthoni munkavégzés lehetőségét. Ezt a szakszervezetek és a munkáltatók egyaránt támogatják - mondta Perlusz László.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Magyar Nemzetnek azt emelte ki, hogy az egyes iparcikkeket, ruházatot árusító üzletek újabb jelentős forgalomcsökkenésre számíthatnak, ha a járvány terjedése ismét felgyorsul. A kereskedelemben a csökkentett munkaidős foglalkoztatás nem elegendő, ha be kell zárnia egy-egy üzletnek, ezért további, területenként célzott segítségre lenne szükség - mondta.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×