Infostart.hu
eur:
362.87
usd:
322.02
bux:
147816.78
2026. november 4. szerda Károly
Érdeklődők a Magyar Telekom T-Pont üzletében, a budapesti Mammut bevásárlóközpontban.
Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs

Csökkent a Magyar Telekom árbevétele és profitja a második negyedévben

A csoport szintű bevételei csökkenését a Telekom azzal magyarázta, hogy a távközlési szolgáltatási bevételek emelkedését mind Magyarországon, mind Észak-Macedóniában ellensúlyozta a magyarországi rendszerintegrációs és IT (RI/IT) bevételek visszaesése.

Az elemzői várakozásokkal csaknem megegyezően, 2,2 százalékkal 157,2 milliárd forintra mérséklődött a Magyar Telekom Nyrt. árbevétele idén a második negyedévben, adózott nyeresége pedig 20,8 százalékkal 11,5 milliárd forintra csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint 2020 első fél évében a bevétel éves szinten 1,0 százalékkal 316,5 milliárd forintra csökkent. A nettó profit az első hat hónapban 42,3 százalékkal 10,7 milliárd forintra esett éves összevetésben. Az eredmény csökkenése a jelentés szerint az alacsonyabb EBITDA, a magasabb értékcsökkenési és amortizációs költségek és a forint 2020 első negyedévében jelentkező gyengülése miatt következett be.

A csoport szintű bevételei csökkenését a Telekom azzal magyarázta, hogy a távközlési szolgáltatási bevételek emelkedését mind Magyarországon, mind Észak-Macedóniában ellensúlyozta a magyarországi rendszerintegrációs és IT (RI/IT) bevételek visszaesése.

A főbb negyedéves számok a Portfolio elemzői várakozásaival csaknem megegyezőek lettek: az elemzők szerint az árbevétel 1,6 százalékkal 158,2 milliárd forintra csökkenhetett idén a második negyedévben, az adózott eredménynél pedig 15,6 százalékos csökkenést vártak 11,3 milliárd forintra.

A jelentésben Rékasi Tibor vezérigazgató kiemelte: mint minden vállalat, a Magyar Telekom is jelentős kihívásokkal teli második negyedéven van túl, a járványhelyzet sok tekintetben befolyásolta a működésüket. "Rendkívül jelentős eredménynek tartom, hogy a körülmények ellenére összességében stabil pénzügyi eredményeket értünk el a második negyedévben" - fogalmazott

Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×