Infostart.hu
eur:
362.87
usd:
322.02
bux:
147816.78
2026. november 4. szerda Károly
Védőmaszkot viselő alkalmazottak szerelik a Porsche német autógyártó teljesen elektromos Taycan sportautóit a cég stuttgarti üzemében 2020. május 12-én. Az autógyártó cég mindent megtesz azért, hogy a koronavírus-járvány idején a dolgozók biztonságos körülmények között tudják a munkájukat végezni.
Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek

Rekord mértékben csökkent a német GDP a második negyedévben

A koronavírus-járvány szinte teljes egészében megbénította a gazdaságot.

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön kiadott első becslése szerint ár-, szezonális és naptári hatással kiigazítva 10,1 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest. Elemzők 9 százalékos csökkenést vártak a második negyedévről a január-márciusban mért 2,0 százalékos visszaesés után.

Azóta, hogy Németországban 1970-ben elkezdték számítani és feljegyezni a negyedéves GDP-adatokat,

még soha nem mértek ilyen nagy arányú csökkenést.

Éves összevetésben árkiigazítással számolva 11,7 százalékkal zuhant a német GDP a második negyedévben, erősebb ütemben az elemzők által várt 10,9 százaléknál, illetve az első negyedévi 1,8 százalékos csökkenésnél. Ár- és naptári hatással kiigazítva ugyancsak 11,7 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye, míg elemzők 11,1 százalékos csökkenésre számítottak az első negyedéves 2,3 százalékos mínusz után.

Az Európai Unió legnagyobb gazdaságának teljesítménye az utóbbi évtizedekben csak egyszer, a pénzügyi és gazdasági világválság legsúlyosabb szakaszában csökkent nagy mértékben. A legrosszabb negyedéves összevetésű adatot 2009 január-márciusában jegyezték fel 4,7 százalékos csökkenéssel, éves összevetésben pedig 2009 második negyedében 7,9 százalékos zuhanást. Idén április-júniusban a járvány feltartóztatását célzó szigorú intézkedések, a határok lezárása és számtalan gyár termelésének leállítása a katasztrófát súroló csapást mért a legtöbb fontos iparágra. Zuhant az áruk és a szolgáltatások exportja, illetve importja, a háztartások fogyasztása, valamint a gépekbe és berendezésekbe való vállalati beruházások értéke, a szövetségi kormányzat viszont növelte kiadásait.

A csalódást keltő adatok nyomán tovább mélyültek a veszteségek a vezető nyugat-európai tőzsdéken.

Délelőtt 11 órakor Londonban már 1,65 százalékos, Frankfurtban 2,33 százalékos, Párizsban 1,01 százalékos, Milánóban 1,65 százalékos, Madridban pedig 1,74 százalékos veszteséget mutatott a vezető tőzsdeindex.

Gyengült az euró is a dollárhoz képest: 10 órakor még 1,1756 dolláron, egy órával később pedig 1,1742 dolláron, 0,40 százalékos mínuszban állt az árfolyama a nemzetközi bankközi devizapiacon.

A német kormány azt reméli, hogy rövidesen megáll a gazdasági visszaesés Németországban, és legkésőbb októbertől ismét elindul a növekedés. A kormány több stabilizációs és növekedésösztönző programot indított a járvány hatásainak ellensúlyozására, és finanszírozásukra már kétszer átdolgozta az idei büdzsét. Az új pótköltségvetés az eddigi - 2010-ben felállított 44 milliárd eurós - rekordot nagyságrendekkel meghaladó, 217,8 milliárd eurós hiánnyal számol. A hiányt teljes egészében hitelfelvétellel fedezik. A GDP-hez viszonyított államadósság így a tavalyi 59,80 százalékról 77 százalékra emelkedik.

A kormány előrejelzése szerint a GDP a stabilizáló és növekedésösztönző programokkal együtt is rekordmértékben, 6,3 százalékkal csökken idén. Jövőre viszont már 5,2 százalékos növekedés következhet, és az Európai Unió legnagyobb gazdasága 2022 elejére elérheti a koronavírus-világjárvány előtti szintet.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×