Infostart.hu
eur:
379.63
usd:
322.06
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pixabay.com

Zuhanórepülés: nagyon nagy bajban a Skoda

Tavaly ilyenkor másfélszer annyi autó került piacra, mint idén. De lehet, hogy nem csak a koronavírus áll a háttérben.

Csaknem egyharmaddal, 31,3 százalékkal visszaesett éves összehasonlításban a cseh Skoda Auto járműveinek eladása az idei első hat hónapban - közölte a cég szombaton honlapján. A közlemény szerint az első fél évben 426 700 Skoda kocsit adtak el.

A jelentős csökkenés alapvetően a koronavírus-járvány számlájára írható. Erre utal, hogy júniusban a visszaesés már csak 16 százalékos volt - 94 600 eladott autóval -, míg májusban még több mint 45 százalék.

A Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto, amely a legnagyobb csehországi autógyár,

tavasszal a járvány miatt mintegy hat hétig szüneteltette termelését.

A 39 ezer embert foglalkoztató vállalat tavaly 1,24 millió személygépkocsit adott el világszerte. Csehországban magasan a Skoda a legkeresettebb márka, autópiaci részesedése megközelíti a 40 százalékot.

A Skoda Auto a múlt héten közölte, hogy nem egészen öt év után távozik a vállalat éléről Berhard Maier, az igazgatótanács elnöke. Maier váratlan távozásának okát nem közölték. Német és cseh sajtóvélemények szerint Maier távozásának hátterében a Volkswagen konszern vezetésében folyó vitákat kell keresni.

A németeket állítólag zavarja a Skoda egyre erősödő piaci sikere,

az, hogy a cseh leányvállalat legújabb modelljei a vártnál nagyobb konkurenciát jelentenek a konszern néhány további tagja termékeinek.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×