Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.64
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pexels.com

Homályos jövő előtt az optikusok

A hazai optikai ágazatban 13-14 ezren dolgoznak, a járvány alatt több mint 12 ezer család, 50-60 ezer ember megélhetése került veszélybe, miután a forgalom a tavalyinak az ötven-hatvan százaléka csupán.

Az optikai ágazat a veszélyhelyzet megszűnése után is nagy nehézségekkel küzd – mondta a Világgazdaságnak Karvázy Attila, a Magyar Optikusok Ipartestületének (MOI) elnöke.

A budapesti, belvárosi optikák például az előző év azonos időszakához képest

50-60 százalékos forgalmat érnek el, miközben a plázákban lévő üzletek csak 20-30 százalékos kiesésről számolnak be.

A MOI elnöke felidézte, hogy a járvány időszakában betérő vásárlók aránya 10 százalékra zuhant. Azt várhatóan augusztus végére fogják látni, hogy melyik optika tudott visszatérni a teljes nyitva tartáshoz, és hány alkalmazottól kellett megválniuk.

A hazai optikai ágazatban 13-14 ezren dolgoznak, a járvány alatt több mint 12 ezer család, 50-60 ezer ember megélhetése került veszélybe – jegyzi meg a gazdasági napilap.

Ám most sem lélegezhetnek még fel Karvázy Attila szerint, hiszen a nyári időszakra eleve mérsékeltebb forgalom jellemző. Az optikai vállalkozások a veszélyhelyzet alatt ráadásul nem élhettek a járulékfizetési kedvezmény lehetőségével,

többen igényeltek viszont munkahelymegtartó támogatást, de csak mérsékelt sikerrel jutottak hozzá

az ipartestület elnöke szerint.

A kata jövő évi szabályváltozása az optikusokat is érintheti, az adónem optimalizálásában a MOI segítséget nyújt a mikro-, kis és középvállalkozásoknak is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vérfagyasztó figyelmeztetés a Nobel-díjas tudóstól: még idén csernobili léptékű katasztrófát okozhat a mesterséges intelligencia

Vérfagyasztó figyelmeztetés a Nobel-díjas tudóstól: még idén csernobili léptékű katasztrófát okozhat a mesterséges intelligencia

Könnyen lehet, hogy az emberiség jobban járt volna, ha soha nem fejleszti ki a mesterséges intelligenciát – figyelmeztetett Geoffrey Hinton, a terület egyik úttörője. A Nobel-díjas tudós szerint a technológia már idén vagy jövőre olyan súlyos, a csernobili katasztrófához mérhető incidenst idézhet elő, amely átmenetileg megbéníthatja a pénzügyi szektort vagy az energiaellátást. Hinton élesen bírálta a meghatározó technológiai óriásvállalatok vezetőit is, akik szerinte a profit érdekében tudatosan figyelmen kívül hagyják a biztonsági kockázatokat - írta a The Guardian.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×