Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.66
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Az egészségre és a gazdaságra is veszélyes a hamisítás

Ma van a hamisítás elleni világnap.

Hamisítás miatt több mint 83 milliárd euró veszteség érte a jogszerűen működő gyártókat világszerte, ezen belül az EU-tagállamok 15 milliárd eurót veszítettek 2013-2017 között évente - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a Hamisítás Elleni Világnap alkalmából kiadott idei jelentése alapján.

Az SZTNH a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel (HENT) közös közleményben kiemelte, 2013-2017 között az unióban mintegy 700 ezer munkahely szűnt meg hamisítás miatt.

Magyarországon az illetékes szervezetek komoly kormányzati felhatalmazással és támogatottsággal küzdenek a gazdaság megvédéséért, a hamisítás elleni küzdelem jegyében

2016 óta 29 összehangolt akciót tartottak,

és csaptak le olyan bűnszervezetekre, amelyek a hamisítás mellett más súlyos szervezett bűncselekményekben is részt vettek.

A közlemény szerint az Európai Unióban a hamisítás miatt a legjelentősebb károkat a kozmetika és szépségápolás szenvedte el: hozzávetőlegesen az ágazat éves értékesítésének 14,1 százalékát hamis forrásból származó termékek forgalma teszi ki, azaz közel 9,6 milliárd eurótól esnek el a jogszerűen működő szépségipari vállalatok.

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese az EUIPO és az OECD adatai alapján a közleményben kiemelte, 2016-ban a hamis termékekhez köthető tevékenység a világkereskedelem 3,3 százalékát tette ki, az Európai Unióba érkező importcikkek 6,8 százaléka hamis volt.

Hozzátette: a hatalmas gazdasági károk mellett a hamisított termékek az emberi egészségre is veszélyt jelentenek, hiszen nem esnek át a szükséges bevizsgálási folyamatokon, így sérüléseket, allergiás reakciókat okozhatnak, több esetben pedig akár halálos kimenetelű is lehet használatuk.

Az EUIPO jelentése szerint 2010 és 2017 között a lefoglalt hamisított termékek 97 százaléka jelentős kockázatot jelentett a fogyasztók számára, a szóban forgó áruk többségét gyermekjátékok, illetve gyermekápolási és ruházati cikkek tették ki.

Magyarországon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkájának köszönhetően számos hamis vagy illegálisan forgalmazott árucikk nem kerül forgalomba. Az idei év egyik figyelemre méltó eredménye, hogy a NAV munkatársai összesen 2400 pár megtévesztésre alkalmas hamisított cipőt foglaltak le, amelyek értéke több mint 112 millió forint - írják a közleményben.

A Hamisítás Elleni Világnapot először 1998-ban a hamisítás ellen nemzetközi szinten fellépő csoport, a Global Anti-Counterfeiting Group hirdette, hogy növelje a fogyasztói tudatosságot, középpontba helyezze a hamisítás, a kalózkodás, illetve az illegális kereskedelem következményeinek bemutatását.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×