eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla
Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatója beszédet mond a nehéz körülmények között élő tehetséges gyermekek támogatására alapított MKB-ösztöndíj átadásán az MKB Bank budapesti székházában 2018. október 25-én.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Erős első negyedévet zárt az MKB csoport

A bankot stabil tőke- és likviditási helyzetben érte a koronavírus-járvány okozta piaci nyomás márciusban - mondta Ginzer Ildikó üzleti és általános vezérigazgató-helyettes.

Ginzer Ildikó szerint a mélypontot március vége jelentette, márciusban azonban gyorsan és hatékonyan igazították a működésüket a járvány miatt megváltozott körülményekhez, kihívásokhoz.

A csoport korrigált konszolidált adózás utáni eredménye 7,9 milliárd forint volt idén az első negyedévben,

5,5 milliárd forinttal, 230 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. A bruttó bevétel 56,3 százalékkal 17,4 milliárd forintra nőtt, ez összhangban van a menedzsment várakozásaival.

Az ügyfélportfólió gyors növekedésének köszönhetően a mérlegfőösszeg 5,8 százalékkal 2029,9 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest. A saját tőke enyhén csökkent, 188,6 milliárd forintra a tavaly év végi 198,5 milliárd forintról - ismertette.

Az első negyedévben a működési költség a szigorú költség kontrollnak köszönhetően mérsékelten, 3,2 százalékkal 9,9 milliárd forintra nőtt.

A negyedévi hitelállomány bővülés (+8,62 százalék ) hátterében elsődlegesen a vállalati hitelek növekedése áll. Az első negyedéves állományi adatokra a Covid-19 miatti moratórium még csak mérsékelt hatást gyakorolt. A korrigált költség-bevételi mutató 56,9 százalékot ért el, ami fenntartható költséghatékonyságot mutat, és a versenytársakhoz viszonyítva is kiemelkedő - mondta vezérigazgató-helyettes.

A nem teljesítő hitelek arányának (NPL-ráta) 40 bázisponttal 3,91 százalékra csökkenését az ügyfélhitel-állományok emelkedése és a stabil NPL-állomány eredményezte - jelezte.

A tőkehelyzetről elmondta: a bank 2019 első negyedéve óta 24,0 milliárd forint (+14,57 százalék) tőkét halmozott fel, ami kiemelkedő eredmény. A járványhelyzet okozta piaci bizonytalanságok mérsékelt hatást gyakoroltak az MKB Bank tőkehelyzetére, a prezentáció szerint 197 milliárd forintra becsülhető a saját tőke járványhatásoktól tisztított értéke. A negyedévet követő pozitív hozamtrendek alapján a visszaesés átmenetinek tűnik - jelezte.

Az MKB csoport lízing állománya 172,2 milliárd forint volt 2020 első negyedévének végén. Az állomány jelentősen, 11,5 százalékkal, 17,7 milliárd forinttal nőtt egy év alatt. A jelentés szerint a veszélyhelyzet és a fizetési moratórium a lízing üzletág működését is érinti, a tényleges hatások felmérése és kezelése folyamatos. Az üzletág operatív működése a megváltozott körülmények között is stabil és problémamentes - mondta a vezérigazgató-helyettes. Emlékeztetett: az MKB csoport munkatársainak jelentős része, több mint 1200 dolgozó március közepe óta otthonról dolgozik,

az azonnali fizetési rendszer bevezetése pedig zökkenőmentes volt.

Azt is elmondta, hogy szándéknyilatkozatot írtak alá pénzügyi holding társaság alapításáról az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-vel, a megállapodáshoz kedden a Budapest Bank Zrt. is csatlakozott. Az együttműködés konkrét formájáról, a pénzintézetek esetleges - részleges vagy teljes - fúziójáról csak később, nemzetközi tanácsadók bevonásával végzett vizsgálatok, egyeztetések nyomán születik döntés - fűzte hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×