Infostart.hu
eur:
378.58
usd:
321.49
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pixabay

Hétfőtől óriási hiteleket vehetnek fel a kis- és középvállalkozások

Jövő hétfőtől válnak elérhetővé a kkv-k számára a Széchenyi Kártya Program új hitelei. Az új megoldásokat azzal a céllal indították útjára, hogy az eddigieknél nagyobb állami támogatástartalomnak köszönhetően a kedvező kamatozású termékek révén mérsékeljék a járvány gazdasági hatásait – mondta Szabó Norbert, a Sberbank mikrovállalati üzletágvezetője.

A program jelentősége Szabó Norbert szerint az, hogy ez a támogatás most nemcsak a túlélésről szól, hanem segíti az újraindulást. Ha valaki nem tudja fizetni az alkalmazottait a kieső árbevétel miatt, akkor igényelheti arra is, de a termékek között van olyan, mely a fejlesztésről szól, erős gazdaságélénkítő szándék is áll mögötte, gondolva a válság utáni újraindulásra. Ez korlátozott ajánlat, csak idén év végéig szerződött hiteleknél él a rendkívüli támogatási tartalom és garanciavállalás.

A korábbi Széchenyi-hitelekhez képest újdonság, hogy magasabb lesz az elérhető hitelösszeg. A régi plafon 100 millió volt minden termékre, most a beruházási hitelnél akár egymilliárd forint is lehet az igényelt összeg. Munkahelymegtartó esetében 750 millió, likviditásinál 250 millió a plafon – mondta a Sberbank mikrovállalati üzletágvezetője.

Fontos előny még, hogy az állami háttér és az MNB által biztosított forrás miatt jóval olcsóbb ez a hitel, mint a korábbi piaci termékek, erős garanciák állnak mögötte.

Az adminisztráció nem változik, szükség van egy kérelemre, NAV-igazolásra, az éves beszámolóra, köztartozás-mentesség igazolására és dokumentáció a tervezett beruházásról, de a vállalkozásoknak érdemes részletesebb tájékoztatást kérni a KAVOSZ irodákban vagy a számlavezető bankfiókokban

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×