Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
325.54
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Milliárdokat hozott az anyák napi könnyítés, de még nincs kint a vízből az ágazat

Az előző évi forgalom 70 százalékát érheti el az idén a díszkertészeti ágazat. Korábban súlyosabb kieséssel számoltak a szektor szereplői a járvány miatt.

Megfeleződhet az erre az évre várt, mintegy 300 milliárd forintos kiesés a díszkertészeti ágazatban a kormányzati intézkedések hatására – erről a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke beszélt a Világgazdaságnak. A szektor átlagos éves teljesítménye 470 milliárd forintra tehető, ennek körülbelül a 70 százaléka elérhető az idén, ami a 2018-as szintnek felel meg.

A pontos adatokra még várni kell, de az anyák napi forgalom, illetve az, hogy a vonatkozó kormányrendelet értelmében a virágüzletek korlátozás nélkül tarthattak nyitva a hosszú hétvégén, önmagában több milliárd forintos értékesítést eredményezett még úgy is, hogy sok önkormányzat zárva tartotta a helyi piacokat.

A vágott virágot árusító egységek ezzel együtt sincsenek kint a vízből, de biztató, hogy a vásárlási kedv kezd helyrezökkenni. Ebben a kijárási korlátozások vidéki feloldása fontos szerepet játszik, de Pest megyében és Budapesten a fennmaradó szigorítások súlyos versenyhátrányt okoznak a helyi virágosoknak – jegyzi meg a lap.

A szervezet az elszenvedett károk kormányzati kompenzációjára vár. Ennek két fontos eleme van: a de minimis (csekély összegű támogatás) hozzájárulás, valamint az energiahordozók és a szaporítóanyagok ártámogatása.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×