Infostart.hu
eur:
388.83
usd:
336.98
bux:
123894.3
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Dolgozó a Thyssenkrupp német autóipari alkatrész- és alapanyag-beszállító cég jászfényszarui gyárában az avatás napján, 2018. március 2-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Állami bértámogatás: a kritikákra odafigyelve reagált a magyar kormány

Sokat finomodott a magyar állami bértámogatási rendszer az újabb kormányzati intézkedések hatására, és így már a dolgozók szélesebb körét éri el – mondta az InfoRádiónak az RSM adóüzletág vezetője.

Az első kritikákra alapvetően pozitívan reagálva a kormány több, igen komoly változtatást eszközölt a bértámogatási programon, amivel jelentősen sikerült kibővítenie azoknak a körét, akik alkalmazni képesek, vagy alkalmazni szeretnék ennek a lehetőségét. Nem állítható, hogy minden tekintetben százszázalékos lett a rendszer, de az feltétlenül kiemelendő, hogy

számos bírálatra odafigyelve bővítették az alkalmazhatóságot

– fogalmazott az InfoRádiónak Fajcsák Gábor.

Miután a bértámogatás a munkabér egy bizonyos részére vonatkozik, így az kizárólag állományban lévő, továbbra is foglalkoztatott munkavállalók esetében vehető igénybe, korábban elbocsátottaknál nem. A szakember szerint

ez lehet talán a rendszer egyik hiányossága,

és ami sokak számára továbbra is fájó pont, hogy azok esetében, akiknek teljes mértékben lecsökkentették a munkaidejüket, tehát egyáltalán nem foglalkoztatják, esetleg fizetés nélküli szabadságra küldték, nem lehetséges a bértámogatás alkalmazása.

Ugyanakkor a korábbi szabály, ami szerint a csökkentett munkaidő egy 30-tól 50 százalékos, szűk keretben mozoghatott, kibővül 15-75 százalékra, amit leegyszerűsítve, a hétköznapokban jellemző foglalkoztatási órák tekintetében úgy lehet értelmezni, hogy egy 8 órás munkavállaló esetén korábban se a kettő órában, se a hat órában továbbfoglalkoztatottra nem lehetett alkalmazni a bértámogatást, most viszont mind a kettő bekerült az érintettek körébe.

A részletek

A múlt hétfői bejelentés után másnap éjjel meg is jelent a Magyar Közlönyben az állami bértámogatási program megújításáról szóló kormányrendelet. Az újítások a Portfolio összegzése szerint:

  • A csökkentett munkaidő sávját a bejelentésnek megfelelően módosították: 15 és 75 százalékkal csökkenhet a munkaidő, már ezekre a dolgozókra érvényes a támogatás. Korábban ez 30-50 százalékos munkaidő-kiesés esetén volt érvényes. (Vagyis most már egy eredetileg napi 8 órában foglalkoztatott majd 2 órában tovább foglalkoztatott esetén is lehet igényelni.)
  • A létszámtartási kötelezettség csak a programban résztvevő dolgozókra áll fent.
  • A távolléti díj fogalma átalakul alapbérré. A rendelet kimondja: „a kérelem benyújtásának napján hatályos alapbér, melynek részeként figyelembe kell venni a felszolgálási díj mértékének megállapításáról, valamint a felszolgálási díj alkalmazásának és felhasználásának szabályairól szóló 71/2005. (IX. 27.) GKM rendeletben meghatározott, veszélyhelyzet kihirdetésének napja szerinti felszolgálási díjat is”.
  • Egy pontosítás szerint a támogatás mértéke az alapbér kieső munkaidőre járó arányos részének hetven százaléka.
  • Az egyéni fejlesztési időre vonatkozó szabályok is módosulnak. Ha a csökkentett munkaidő a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő felét meghaladja, a csökkentett munkaidőn túli egyéni fejlesztési időben állapodnak meg legalább a támogatás időtartamára. Ha a csökkentett munkaidő a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő felét nem haladja meg, a munkavállaló és a munkaadó az egyéni fejlesztési időben állapodhatnak meg. Ez a gyakorlatban a következőt jelentheti: ha egy eredetileg 8 órában foglalkoztatott dolgozót 6 órában foglalkoztatnak tovább, akkor kötelező megállapodni a fejlesztési időről, 3 hónapra. Ha viszont egy eredetileg 8 órában foglalkoztatott dolgozót 2 órában foglalkoztatnak tovább, akkor itt nem kötelező az egyéni fejlesztési idő, hanem lehetőség.
  • Az új rendelet továbbra is kimondja, hogy a támogatással együtt számolt munkabér összegének a támogatás időtartama alatt el kell érnie a munkavállaló eredeti alapbérét. Viszont van ezen a téren egy módosítás: csak akkor nem kell kiegészíteni a munkabért a teljes eredeti bér összegére, ha 50 százaléknál nagyobb a kiesés. Vagyis 4 órás foglalkoztatásnál még ki kell egészíteni. Ez visszatartó erő lehet a programban való részvételre.
  • Nem kell minden dolgozóval megállapodni a munkaszerződés módosításáról, mert a munkaügyi hivatal elfogadó határozatával ez automatikusan megtörténik.
  • Az egyéni fejlesztési időt érintő változás továbbá: a kieső munkaidő alatt szervezendő képzéseket a támogatások elnyerésétől számítva 2 éven belül lehet megszervezni.
  • Távmunka és otthoni munkavégzés esetén is igényelhető a bértámogatás.
  • Munkaerő-kölcsönző cégekre is vonatkozik.
  • Bürokráciacsökkentő elem, hogy az új rendelet törölte azt az eredeti szabályozást, amely kimondja, hogy a kérelemben be kell mutatni a csökkentett munkaidős foglalkoztatást megalapozó körülményeket, ezeknek a veszélyhelyzettel való közvetlen és szoros összefüggéseit, az eddig megtett és várható intézkedéseket.
  • Nem kell már azt sem bemutatni, hogy a cég a munkavégzés átütemezésére nyitva álló munkaidő-beosztási lehetőségeket már kimerítette.
  • A munkaidőkeretben foglalkoztatottakra is érvényes a támogatás.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: Iránnak tíz-tizenegy atomrobbanófej előállítására elég hasadóanyaga lehet

Aszódi Attila: Iránnak tíz-tizenegy atomrobbanófej előállítására elég hasadóanyaga lehet

Nem jutott a környezetbe radioaktív szennyezés az iráni atomlétesítmények elleni izraeli–amerikai támadás hatására, a mérések szerint a háttérsugárzás nem nőtt meg – erről is beszélt az InfoRádió EnergiaVilág című műsorának nyilatkozva Aszódi Attila atomenergetikai szakértő. Közben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója, Rafael Grossi pénteken bejelentette: a NAÜ egy új nukleáris megállapodás létrehozásán dolgozik az Egyesült Államok és Irán között.

Dénes Ferenc Szoboszlai szintlépéséről: két kísértés jön számításba

Ahhoz, hogy Szoboszlai Dominik a horvát Luka Modrichoz hasonló kultikus futballsztár legyen, valószínűleg a Real Madridban kellene játszania – mondta az InfoRádióban Dénes Ferenc sportközgazdász a Liverpool játékosáról. A magyar válogatott csapatkapitánya újabb szabadrúgásgólja után sokadjára is bekerült az angol bajnoki forduló legjobbjai közé, ráadásul az értéke az egyik leghitelesebb becslés szerint már 100 millió euró.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán kedden este megerősítette, illetve bosszút esküdött Ali Laridzsáni, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárának és Golamreza Szolejmáninak, az iráni Forradalmi Gárdához tartozó Baszidzs erők parancsnokának a halála miatt. Teherán bosszúból Izrael középső részét vette légi támadás alá, Ramat Gan városában ketten meghaltak. Az éjszaka folyamán az izraeli hadsereg közölte: folytatták a Hezbollah elleni csapásaikat Dél-Libanonban, miközben Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek mind iráni rakéták és drónok elfogásáról számolt be. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága szerint 2,5 tonnás óriásbombákat vetettek be iráni rakétalétesítmények ellen a Hormuzi-szoros térségében, ugyanakkor Donald Trump többször elégedetlenségét fejezte ki a NATO-szövetségesek döntése miatt, akik nem küldtek hadihajókat a hajózási útvonal védelme érdekében. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×