Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.33
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
A KÉSZ Ipari Gyártó Kft. kecskeméti acélszerkezetgyára új gyártócsarnoka az ünnepélyes átadás napján, 2017. augusztus 30-án.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Növekedett az állami bértámogatás mértéke

A csütörtöki Kormányinfón tett pontot egy eddig bizonytalan ügy végére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a bértámogatás kapcsán.

Mint arról az Infostart is beszámolt, miután a kormány meghallgatta a munkáltatók kérését, könnyebbé tette a munkahelymegtartó támogatás igénylését, adminisztrációját, valamint kibővítette a programban résztvevők körét. Az viszont nem változott, hogy a támogatás maximális összege dolgozónként 75 ezer forint lehet. A Portfolio.hu megjegyzi, a munkaadók hiányolták is, hogy a hétfői megállapodás értelmében a támogatási keret nem emelkedik.

Ezt követően jelent meg a rendelet a Kurzarbeit új szabályairól, ami alapján arra lehetett következtetni, hogy

a maximális havi támogatási összeg növekszik.

A főszabály szerint ugyanis a bértámogatás a kieső munkaidőre járó arányos bérrész 70 százaléka, azaz annak mértéke a kieső munkaidő nagyságától függően változik. Lényeges megkötés továbbá, hogy a bértámogatás maximális havi nettó összege nem haladhatja meg a nettó minimálbér kétszeresének (214 130 forint) arányos részét, azaz a két szélső érték mellett:

  • 112 418 forintot 75 százalékos munkaidőkiesés esetén,
  • 22 495 forintot 15 százalékos munkaidőkiesés esetén a dolgozónkénti összeg, ha a nettó bér legalább a minimálbér kétszerese.

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón tisztázta a helyzetet. Úgy fogalmazott:

„havonta egy munkavállaló esetén több mint 100 ezer forintot ad a támogatás,

ez mindenképpen újszerű”. A tárcavezető hozzátette, azért is módosítottak a szabályokon, hogy a lehető legtöbb munkahelyet meg tudják védeni.

Ezzel eldőlt, hogy az eredeti 75 ezer forintos felső bértámogatási plafon emelkedik, nyilván annak függvényében, hogy a munkavállaló ideje mekkora mértékben csökken (és természetesen függ attól is, hogy mennyit keresett) – teszi hozzá a gazdasági oldal.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×