Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.28
bux:
145765.44
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Pixabay.com

Szakértők: az eurózóna most nem lenne érdemi segítség

A mostani válságban az önálló monetáris politikának nagyobb előnye lehet, mint az euróövezeti tagságnak, de Magyarország jelenleg tudja kihasználni ezt – mondta az InfoRádiónak Bihari Péter, a Budapesti Gazdasági Egyetem tudományos főmunkatársa, a Monetáris Tanács korábbi tagja.

Bár több országot is államcsőd fenyegethet a koronavírus járvány nyomán, Magyarországon nem kell ettől tartani - mondta az InfoRádiónak Bihari Péter arra a kérdésre, hogy Argentína mellett Görögország és Olaszország neve is fel-felmerül e lehetőség kapcsán.

A Budapesti Gazdasági Egyetem tudományos főmunkatársa, a Monetáris Tanács korábbi tagja egy hasonlattal élve rámutatott: Argentína ugyan már be is jelentette, hogy fizetésképtelen az ország, de esetükben a koronavírusban elhunytak többségéhez hasonlóan számos súlyos alapbetegséggel küzdött a gazdaság, a járvány miatti többletterhelést pedig a rendszer már nem bírta el, és eljuttatta az országot a végkifejletig. Szavai szerint az, hogy ha az államadósság mértéke túl nagy, a költségvetési politika nem megfelelően stabil, fenntartható, akkor természetesen egy újabb válság ezeket a feszültségeket még jobban felnagyíthatja.

"Ebből a szempontból Magyarország jól áll, a magyar gazdaság egészséges.

Az államadósság magas ugyan, de eddig csökkenő pályán mozgott, a külföldi befektetők ebből a szempontból nem voltak nyugtalanok, a költségvetési hiány alacsony értékeket mutatott. Azt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy Magyarország ilyenfajta államcsőd, válság nem fenyegeti" - tette hozzá Bihari Péter.

Az euróövezettől való függetlenség most inkább előnyt jelent

A jelenlegi válság abszolút globális, a világ szinte minden gazdaságát érinti. Ebben a szituációban az euróövezethez tartozás specifikus előnyökkel nem jár, mert az egész euróközösség a saját bajaival van elfoglalva - mondta Bihari Péter. Szerinte az euróövezeti tagság abban az esetben fokozottan előnyös, ha egy országspecifikus válság bontakozik ki: ha egy adott ország éppen bajban van, akkor a többi tagország a szolidaritás jegyében támogatást tud nyújtani. Jelenleg azonban minden ország bajban van.

"Ugyan én a mielőbbi euróbevezetés pártján állok, pillanatnyilag, a jelenlegi helyzetben azt kell mondjam, hogy az önálló monetáris politikának előnye van a széles euróövezethez való tartozáshoz képest" - mondta Bihari Péter. Hozzátette:

sajnos Magyarország esetében ezek az önálló monetáris politikához kapcsolt előnyök most nem jelentkeznek.

Az előnyök közül kiemelte az önálló kamatpolitikát, az önálló árfolyampolitikát és a jegybanki pénzteremtés lehetőségét. Miközben a válságban minden országot súlyos kereseti válság nyújt, és ezért csökkenteni érdemes a kamatokat, és lazítani a monetáris feltételeken, ezt pedig egy monetáris és fiskális élénkítéssel lehet valamennyire kompenzálni, csillapítani, addig Magyarországnak erre nem volt lehetősége. "A közelmúltban a jegybank kamatemelésre kényszerült, mert egy árfolyamválság alakult ki" - mondta Bihari Péter.

Bár az árfolyampolitika egy jó válságkezelő eszköz lehet a közgazdász szerint, azonban a magyar árfolyampolitika olyan helyzetbe került, hogy kénytelen volt a jegybank a gyengülési folyamatot fékezni.

A harmadik, eddig kevéssé használatos eszköz a jegybanki pénzteremtés, ami pótlólagos forrásokhoz juttatja a költségvetést abban a helyzetben, amikor annak élénkítenie kellene a gazdaságot, többletkeresletet kellene támasztania, a kieső keresletet kellene valamennyire kompenzálnia. Ezt a kiesést részben a költségvetés többletköltekezése kompenzálhatja.

"E többletköltekezés megvalósítása nehézségekbe ütközik akkor, ha az állampapírpiacon sincs megfelelő kereslet, és a többletköltekezés piaci finanszírozása nem feltétlenül biztosítható. Az elmúlt időkben ugyanis sikertelen aukciók voltak Magyarországon, a hozamok emelkednek. Ilyen helyzetben egy masszív állampapírkibocsátást megvalósítani eléggé reménytelennek tűnik" - emelte ki Bihari Péter.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani
szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×