Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
324.41
bux:
144989.73
2026. október 14. szerda Helén
Nyitókép: Pixabay

Teljes szerkezetváltás jön, ha elmúlik a járvány

A ma ismert globalizáció végét is jelentheti a koronavírus-járvány terjedése. Egyre több elemzés jelenik meg ugyanis arról, hogy a vállalatoknak a jövőben érdemes lesz diverzifikálniuk a partnereiket, a termelési költségek helyett pedig inkább a kockázati költségek mérséklésére kell majd a jövőben többet költeni.

Már a járvány kitörése előtt is látható volt, hogy a világon nagyon kiterjedt ellátási láncok vannak és ezek zavarának kockázata már szóba került az amerikai–kínai kereskedelmi háború kapcsán is – mondta az InfoRádiónak Zsoldos Ákos, a Portfolio elemzője. Emlékeztetett a 2003-as SARS-járvány tapasztalataira, amikor a járvány elsősorban Kínát sújtotta. Ehhez képest a mostani kínai leállás, amikor még Vuhanból a vírus nem terjedt ki, már akkor is zavart okozott a globális ellátási láncokban. Ez most nagyon jelentős mértékben sújtja a világ legnagyobb vállalatait – mondta Zsoldos Ákos.

Idézte egy német kutatóintézet nagyvállalatokkal készített felmérését is, amelynek megkérdezettjei közül 81 százalék úgy nyilatkozott, hogy valamilyen módon érintett a Kínából érkező ellátási láncban. Bár ezek Kínából indulnak, de több országon is átfutnak, és ha csak egy pontja is megsérül, akkor ott már komoly ellátási problémák lehetnek, illetve a termelési kapacitások csökkenhetnek.

"Az az általános vélemény, hogy

nagyon sok vállalatnak nem volt kellően diverzifikált a beszállítói szerkezete,

és a vírus, valamint egyéb kockázatok – ahogy a kereskedelmi háborúnál is láttuk – arra késztetik ezeket a vállalatokat, hogy átértékeljék a kereskedelmi partnereiket, és diverzifikálják a kapcsolatokat" – mondta Zsoldos Ákos. Ez jelentheti azt, hogy inkább a lokális helyi partnerekre fognak koncentrálni.

"Minden bizonnyal

a világgazdaságban egy teljes szerkezetátalakítást, vagy legalábbis szemléletváltást láthatunk majd"

– tette hozzá az elemző. Szerinte nagyon nehéz egyelőre megjósolni a vírus gazdasági következményeit, illetve hatását a világkereskedelemre. Egyelőre az biztos, hogy ha a vállalatok csökkenteni akarják a saját kockázatukat, akkor a kereskedelmi kapcsolataikat sokrétűbbé kell tenniük, diverzifikálniuk kell.

"Én nem gondolom, hogy ez a jelenlegi globalizáció teljes visszaépítésével jár, ez szemléletváltásra kell, hogy ösztönözze a vállalatokat, és lehet, hogy inkább a kockázati költségeket fogják csökkenteni és nem az elsődleges termelési költségeket" – mondta Zsoldos Ákos. Még nem tudni, hogy ennek milyen hatása lesz, de szerinte a technológiai fejlődés miatt nem épülhet vissza minden a pár évtizeddel ezelőtti szintre.

A szemléletváltást elsősorban a kínai kereskedelmi partnerekkel bíró gyógyszeripari vállalatoknak, az autógyáraknak és az elektronikai, elektrotechnikai termékeket gyártó vállalkozásoknak érdemes megfontolniuk. Utóbbiak különösen ki vannak téve ennek az ellátási láncnak. Mire egy telefon a fogyasztóhoz kerül, a rengeteg alkotóeleme sok országon és sok ezer kilométernyi beszállítói láncon utazik végig. Az autóiparra is jellemző a hosszú ellátási lánc, bár ott egy-egy vállalatnak több országban is vannak összeszerelő üzemei.

"Valamilyen szinten minden ágazat érintett, hiszen a jelenlegi globalizációban a gazdasági ágazatok annyira össze vannak fonódva, hogy ha valahol leállás van – akár országos, vagy ágazati szinten –, akkor az szinte azonnal a többi ágazatban is visszaesést eredményez" – mondta Zsoldos Ákos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.

Kapitány István cáfolt: „egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről”

Október 13-án váratlanul lemondott Tótth András energetikai államtitkár, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közlése szerint személyes okok miatt. Értesülések hírbe hozták a gazdasági és energetikai minisztert, különösen Tárkányi Zsolt posztja után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: személyi változások az energetikai pozíciókban, nem mond le Kapitány István miniszter

Tisza-kormány: személyi változások az energetikai pozíciókban, nem mond le Kapitány István miniszter

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár, és lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Juhász Edit utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán szintén távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője. Nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is távozhat, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. Eközben folytatódik a parlament plenáris ülése is, az MNB 2025-ös beszámolójának tárgyalását környezetvédelmi és médiatörvény-módosítási javaslat vitája következik, majd délután a 2026-os költségvetési törvény módosításáról szavaznak a képviselők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×