Infostart.hu
eur:
363.68
usd:
324.45
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
A Fonyód nevű motoros hajó elindul a 172. balatoni hajózási idény első napján a balatonfüredi hajóállomásról 2018. március 31-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

A balatoni béremelések elúsznak a járvány miatt

Felére csökkent a komp forgalma, nehéz év elé néz a balatoni hajózás.

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vezérigazgatója elmondta: a társaság 11 vitorláskikötőből álló lánca március 30-án megnyitott, így a közel 1800 bérlő a szerződéseik szerint használhatja a kikötőt, a járványügyi szabályoknak megfelelően.

Hogy mikor indulhat be a hagyomány szerint húsvét Nagyszombatján kezdődő balatoni hajózási szezon a menetrendi és programhajókkal, a járvány miatt elrendelt vészhelyzet megszűnésétől függ – mondta a vezérigazgató a hirbalaton.hu megkeresésére. A járatokban érdemi változást nem tervezett erre az évre a BAHART, azonban az árakat bizonyára emelni kényszerül a növekvő költségei és a kieső forgalma miatt.

Kollár József arról is beszámolt, hogy

a Szántód-Tihany között közlekedő komp forgalma a vészhelyzet kihirdetése óta felére csökkent.

A tavaly 3,6 milliárd forint feletti árbevétel mellett 166 millió forintos adózás előtti eredményt elérő társaságnak már most súlyos korlátozó intézkedéseket kell bevezetni. Ezek egyik következménye, hogy felül kell vizsgálni az erre az évre tervezett, amúgy régóta aktuális béremelés lehetőségét.

Elbocsátásokat egyelőre nem tervez a cég. Reménykednek abban, hogy ha késve is, de beindul a nyári szezon a Balatonon.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×