Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
324.79
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) neve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) korábbi székházán Budapesten 2013. október 1-jén. Szeptember 16-án Országgyűlés elfogadta az MNB-ről szóló törvényt, amely összevonja a jegybankot és a PSZÁF-ot, ez utóbbi megszüntetésével.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Megszólalt a jegybank az inflációról

Az MNB szerint az idén 3 százalék alá eshet, hosszabb távon pedig 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció.

Balatoni András, a Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az éves maginfláció is elmarad attól, amit a korábbi előrejelzések valószínűsítettek. A mérséklődést többek között az olaj árának jelentős visszaesésével magyarázta, ami a nyers élelmiszerek árának emelkedését is ellensúlyozza.

Várakozása szerint a koronavírus gazdasági hatásai a második negyedév eredményeit jelentős mértékben visszavetik. A világpiacot eluralta a bizalmi válság, a járvány hatására a termelés, a kereslet, a foglalkoztatás, a beruházás, a kivitel egyaránt visszaesett, ám a visszazárkózásban jelentős különbségek alakulhatnak ki az egyes országok között - hangsúlyozta. Balatoni András szerint a koronavírus gazdasági hatásai elől Magyarország sem térhet ki, hiszen a belföldi termelésben jelentős szerepet játszó ágazatok állhatnak le.

A növekedés ugyanakkor idén is legalább 2 százalékkal magasabb lehet az uniós átlagnál.

Az igazgatóság vezetője a növekedés fenntartásában jelentősnek látja a lakossági fogyasztás szerepét. A munkanélküliség kis mértékben nőhet ugyan, de az emelkedés megfelelő intézkedésekkel visszafordítható, ráadásul a béremelkedés is folytatódott idén, a háztartások megtakarításai jelentősek.

Az államadósság csökkentését a veszélyhelyzet nem befolyásolja, a beruházási ráta pedig a lassulás ellenére is megközelítheti a 30 százalékot - mondta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a járvány elhúzódásával a kilátások is módosulhatnak, a gazdasági előrejelzések ezért bizonytalanok. Sokat jelenthet, ha a kulcsfontosságú ágazatok stagnálása a nyári hónapokra is áthúzódik, de a magyar gazdaság a legkedvezőtlenebb jegybanki előrejelzés szerint is elkerüli a recessziót 2020-ban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×