Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
325.94
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pexels

Évi ezermilliárd körüli összeg tűnik el feketézés miatt az építőiparban

Csak megfelelő előkészítés, képzés és támogatások, valamint szigorú ellenőrzési rendszer mellett lehetne hatékony fehéredést elérni az építőiparban az online kassza bevezetésével - véli Koji László, az ÉVOSZ elnöke.

Megoldás lehet az építőipar kifehérítésére az online kasszarendszer bevezetése, amivel már a jegybank lakáspiaci tanácsadó testülete is foglalkozott - írta a Világgazdaság. A lapnak nyilatkozó szakember által idézett becslés alapján megközelítette az ezermilliárd forintot tavaly az építőipari feketemunkák értéke, hiszen 20-25 százalékra taksálják az ágazatban adóelkerüléssel szerzett jövedelmek arányát. Számítások szerint

a lakásépítés, -felújítás területén csak az idén körülbelül 400 milliárd forintot "nem lát a költségvetés".

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint bár jó felvetés az online kassza bevezetése az építőiparban, de az alapvető gondot okozó - többnyire 100 ezer ezer forint alatti, jellemzően számla nélkül, kisvállalkozók által készpénzért bonyolított ügyleteket nehéz lenne ezzel kiszűrni. Közel százezer vállalkozó, vállalkozás sorolható ebbe a körbe az elnök szerint. Ráadásul az online pénztárgép valódi, szigorú és célzott ellenőrzések nélkül kevés a valódi fehéredéshez. Az elnök szerint egyébként ha be is vezetik, az ágazatban dolgozók is megérdemelnék ugyanazt a támogatást, amit korábban a boltosok is kaptak a rendszer bevezetésekor.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×