Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
326.05
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A Szent Mihály-kápolna Vonyarcvashegynél 2018. május 16-án este. A néphit szerint a kápolnát 1729-ben emelték, a pusztító balatoni viharból megmenekülő 40 halász emlékére.
Nyitókép: MTI/Varga György

Tüntetések a Balaton körül: alakul a vitatott beruházások sorsa

Szinte 100 százalékban teljesülnek a 2016-os balatoni kormányhatározatban megfogalmazott, 263,7 milliárd forintos uniós forrásból megvalósítandó fejlesztések, azonban a vízvédelmi feladatokra szánt 41,5 milliárd forintos hazai forrás még nem nyílt meg - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén Siófokon, ahol szóba kerültek az ipari kikötőről és a vízpartról szóló új tervek is.

Bóka István, a BFT elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon rossz állapotba van a víziközmű-hálózat a Balaton térségében, elodázhatatlan a fejlesztése. Véleménye szerint az önkormányzatok vezetőinek a következő öt évben erre az utak, járdák fejlesztésénél is nagyobb figyelmet kell fordítaniuk.

Gál Lajos, a Balatoni Civil Szervezetek Szövetségének képviseletében közölte,

a tó nyár végi algásodására is tekintettel az üdülőrégió civil szervezetei a tóparti önkormányzatokkal karöltve szorgalmazzák, hogy mielőbb, ha lehet a következő hetekben induljon el a balatoni lepelkotrás

a foszfor-terhelés miatt legveszélyeztetettebbnek számító keszthelyi öbölben.

Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi igazgatóság vezetője erre reagálva elmondta, az idei vízvirágzást nagy valószínűséggel a tóban lévő anyagok okozták. Hogy miért pont most, azt kell a kutatóknak kideríteniük, de kotrásra szükség van - tette hozzá. Ennek előkészítését az igazgatóság megkezdte, de a munka elindításához tervekre, eszközökre és zagytérre is szükség van, amelyek biztosítása legalább egy-két év - tette hozzá.

A Balatonon tervezett, helyi tüntetést is kiváltó balatongyöröki ipari kikötőről és zagytérről Csonka István leszögezte, még semmi nem dőlt el, több helyszín lehetőségét is vizsgálják ipari kikötő és zagytér kialakítására. Ezekről megvalósíthatósági tanulmányok és előtervek készülnek, amit még az igazgatóság is alakít, csak ezt követően van mit megvitatni az érintett önkormányzatokkal, lakossággal, amely fórumokra sor fog kerülni - hangsúlyozta.

Kolossa József, a Miniszterelnökség Építészeti és építésügyi helyettes államtitkárságának főosztályvezetője az új balatoni vízparti tervekkel kapcsolatban elmondta: a készülő miniszteri rendelet alapjául friss adatbázis és digitális térképek szolgálnak. Hozzáfűzte, hogy

a nyilvánosságra került előzetes tervek - egyebek közt pontatlan vagy elmaradt adatszolgáltatások miatt - még sok hibát, hiányosságot tartalmaznak, az egyeztetési folyamat elejét jelentik csak.

A tervezést amennyire lehet közösségi szintre kívánják emelni, nem diktátumot létrehozni - fogalmazott. Most zajlik a beérkezett javaslatok, vélemények feldolgozása, és bár a határidő lejárt, újabbakat is befogadnak - mondta. Hangsúlyozta, hogy a folyamat részeként minden tóparti önkormányzattal külön fognak egyeztetni. A jogalkotás során alapvető irányelv lesz, hogy a legkisebb mértékben korlátozzanak szerzett jogokat, illetve magántulajdont.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×