Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.28
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Rossz hír érkezett Németországból

Ismét rontotta a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetsége (DIHK), szerdán bemutatott prognózisa szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága csupán 0,4 százalékkal bővülhet 2019-ben, és jövőre csökkenhet az export, ami a 2008-2009-ben elmélyült gazdasági világválság óta nem fordult elő.

A DIHK tavaly novemberben még azzal számolt, hogy a német GDP 1,7 százalékkal növekszik majd az idén. Az előrejelzést időközben kétszer is lefelé módosították, az idén februárban 0,9 százalékos, májusban 0,6 százalékos GDP-növekedést valószínűsítettek.

Az eddigieknél is gyengébb új, 0,4 százalékos növekedést jelző prognózist azzal indokolták, hogy a kereskedelmi konfliktusok és a világgazdaság lassulásának hatása egyre inkább visszafogja a német gazdaság fejlődését. Viszont a 2010-ben kezdődött növekedés továbbra sem áll le, és jövőre már valamivel nagyobb mértékű, 0,5 százalékos bővülés várható, bár ez is nagyságrendekkel elmarad az utóbbi öt évben megszokott 1,5 és 2,5 százalék közötti növekedési ütemtől.

A külső nehézségek főleg az exportra termelő cégeket sújtják, így a kivitel a tavalyi 2,1 százalék után az idén csupán 0,3 százalékkal növekedhet, 2020-ban pedig 0,5 százalékkal csökkenhet. A kivitel első alkalommal csökkenhet a 2008-ban elmélyült válság következtében 2009-ben végbement rekordmértékű, 18,4 százalékos visszaesés óta.

A DIHK közleménye szerint a gazdaság lendületét biztosító erő szerepét a főleg exportra termelő ipar helyett a továbbra is élénk lakossági fogyasztásra épülő ágazatok töltik be, elsősorban a kiskereskedelem és az idegenforgalom.

Németország eddig a legtöbbet exportáló gazdaságok közé tartozott. Tavaly 1585,7 milliárd eurót (523 ezer milliárd forint) tett ki a kivitel - ebben 1295 milliárd euró értékű áru és 290,7 milliárd euró értékű szolgáltatás volt -, amivel a harmadik helyen állt Kína és az Egyesült Államok mögött. Az import szintén igen jelentős, tavaly 1379,7 milliárd eurót tett ki, a gazdaság nyitottságának mértéke - az export és az import összesített értéke a GDP arányában - pedig 87,2 százalék volt, ami azt jelenti, hogy Németország a legnyitottabb gazdaság a világ vezető ipari országait összefogó G7 csoportban.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×