Infostart.hu
eur:
379.81
usd:
322.51
bux:
126963.51
2026. február 23. hétfő Alfréd
Összeszerelés az Electrolux Lehel Kft. jászberényi porszívógépgyárában 2017. május 22-én.
Nyitókép: MTI/Bugány János

Több száz fős létszámleépítés az Electroluxnál

A cég oldalán az olvasható, hogy nőttek a költségek, ezért racionalizálni kell a rendszert. Mintegy nyolcszáz embert bocsátanak el Jászberényben, az érintettekkel kedden közölték a hírt.

A cég közleménye szerint a porszívógyártást és a szabadonálló hűtőgépek gyártásának jelentős részét Jászberényből külső partnerekhez szervezi át az Electrolux Group a versenyképesség fokozása érdekében, az átszervezést és a termelés áthelyezését 2020-tól hajtják végre.

A jászberényi szervezetátalakítás körülbelül 800 Electrolux dolgozót érinthet.

Az Electrolux Group kedden bejelentette azt is, hogy csaknem 100 millió eurós befektetést tervez a nyíregyházi hűtőgépgyárában 2020 és 2023 között. Ez a legnagyobb volumenű Electrolux-beruházás Magyarországon, mióta a cég 1991-ben megkezdte működését az országban.

Gönczy Sándor, az Electrolux Lehel Kft. ügyvezető igazgatója, aki egyben az Electrolux európai alelnöke a közlemény szerint azt mondta: tudják, hogy a jászberényi átszervezés sok dolgozójuk számára nehéz helyzetet teremt, igyekeznek őket támogatni. A dolgozói érdekképviseletet már tájékoztatták terveikről, s velük együttműködve

tisztességes és méltányos szociális megállapodás kialakításán dolgoznak.

Az átszervezés tervét a vállalat helyi üzemi tanácsával is egyezteti az Electrolux Lehel Kft. vezetősége - közölték. Továbbá az Electrolux felveszi a kapcsolatot a helyi munkaügyi hivatallal, hogy az érintett dolgozók munkaerőpiacon történő elhelyezkedésére tervet dolgozzon ki. A kölcsönzött munkavállalók szerződését a mindenkori piaci igények figyelembevételével vizsgálják felül.

Az üzleti átszervezésnek semmilyen hatása nincs az Electrolux-termékek kiszállítására, valamint a cég ügyfeleire és fogyasztóira

- áll a közleményben.

Az Electrolux Group hűtőgépgyártó üzemei a jövőben a felső kategóriás, szabadonálló hűtő-, fagyasztó-, és alulfagyasztós kombi hűtőgépek, valamint a beépíthető termékek gyártására fókuszálnak, melyekre növekvő kereslet van az európai piacon. A jászberényi és a nyíregyházi üzem is fontos szerepet játszik majd a felső kategóriás termékek gyártásában.

Ezzel egyidőben az Electrolux egyes hűtőgépek gyártását - mint például a fagyasztóládákét és a felülfagyasztós termékekét - 2020-tól megszünteti, és az ezt helyettesítő új termékek gyártását külső partnerekkel együttműködve oldja meg. A nyíregyházi beruházás összegét az Ipar 4.0 szabványoknak megfelelő digitális, ipari automatizációs és robot technológiák beszerzésére és alkalmazására fordítják. Az üzemben nagyrészt intelligens, okos berendezések készülnek majd.

Az Electrolux évente több mint 60 millió háztartási és professzionális készüléket értékesít több mint 150 országban. Az Electrolux csoport forgalma 2018-ban 12,4 milliárd euró volt, alkalmazottainak száma 54 ezer.

Címlapról ajánljuk

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×