Infostart.hu
eur:
376.29
usd:
319.55
bux:
126328.17
2026. február 25. szerda Géza
Diákmunkások dolgoznak a kötészet csomagoló részlegében. Hat vidéki nyomda alkotta konzorcium, élén a debreceni Alföldi Nyomdával, pályázaton elnyert három évre szóló megbízás alapján gyártja a jövő évi tankönyv mennyiséget. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Oláh Tibor

Négymilliárd forintot fektetett az állam a nyári diákmunkába

Épp most kellett mintegy 10 százalékkal megemelni a keretösszeget, hogy minden diákmunkás rendesen ki legyen fizetve. A hiányszakmákba is igen sokan jelentkeztek idén nyáron.

A nagy érdeklődésre tekintettel 400 millió forinttal meg kellett emelni a közigazgatási, önkormányzati diákmunkára fordított központi keretösszeget - írja a Napi.hu a Magyar Nemzet pénzügyminisztériumi nformációi alapján.

Az augusztus 31-ig tartó programban részt vevő diákok száma már most 30 ezer, az emeléssel a ráfordítás eléri a 4 milliárd forintot.

A legtöbb fiatalnak, mintegy 27 ezer diáknak a nyári hónapokban az önkormányzatok adnak munkát. A turizmus és vendéglátás területein 2900-an, míg a mezőgazdasági vállalkozásoknál 470-en helyezkedtek el, épp azokban az ágazatokban, ahol nagy a munkaerő-kereslet.

Az önkormányzatoknál a fiatalok keresetét teljes mértékben az állam állja, beleértve a szociális hozzájárulási adót is. A turizmus, vendéglátás, illetve a mezőgazdaság területén dolgozóknál a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó összegének 75 százalékát kaphatják meg a munkáltatók, így csupán a fennmaradó bérköltséget és járulékokat kell viselniük.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×