Infostart.hu
eur:
380.39
usd:
322.69
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Pixabay

Még el sem kezdődött, de már erősen érezteti a hatását a falusi csok

Akár 15 százalékkal is emelkedhetett a nagyobb városok közelében lévő ingatlanok ára, amelyekre július elsejétől igénybe vehető a falusi csok – közölte a Portfolio elemzője. Mester Nándor szerint az új kedvezményrendszer miatt szeptemberben ugorhat meg igazán a lakások eladása az érintett falvakban.

Megfigyelhető, hogy azokon a településeken - több mint 2100-on -, ahol július 1-jével elérhető válik a falusi csok, az elmúlt hónapokban jóval nagyobb volt az ingatlanok áremelkedése (8-16 százalék), mint a nagyvárosokban, vagy épp Budapesten. Igaz, egyes megyékben eleve "alacsony volt a bázis, volt honnan emelkedni", jegyezte meg Mester Nándor. Egy Pest megyei kis településen egy átlagos állapotú családi ház januárban 15-16 millió forintba került, most ugyanez 18-19 millió.

A Portfolio elemzője arra számít, hogy elsősorban Pest megyében lesz nagyobb forgalom, valamint egy-két olyan ipari nagyváros agglomerációjában, ahol a közlekedés viszonylag könnyebben megoldható. Magyarán a nagyobb városok közelében lévő településeken jelentkezik elsősorban az árfelhajtó hatás.

A szakértő továbbá rámutatott, abban a szűkített kínálatban, amelyre a falusi csok érvényes,

meglehetősen változó az ingatlanok állapota.

Túlnyomó részük közepes, vagy rossz állapotú, kereslet ugyanakkor a kevesebb, de jobb állapotúakra lesz, így ez önmagában is árfelhajtó. Emiatt viszont nem általában növekszik a kereslet a kistelepüléseken az ingatlanokra, ez túl általános megközelítés, véli Mester Nándor, mert csak a jobb állapotúakra lesz nagyobb igény.

Az elemző végezetül megjegyezte, a korábbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy amikor bevezetnek bármilyen jellegű, a piacra jelentős hatással bíró intézkedést, akkor mindig eltelik néhány hét, néhány hónap, amíg kialakulnak a tényleges viszonyok, amíg a tényleges részletek megtapasztalja a lakosság. Szerinte

csak ezt követően növekedhet – akár robbanásszerűen – a tranzakciók száma. Nyár végén, ősz elején

lehet arra számítani, hogy már nagyon érzékelhető lesz – többek között – a falusi csoknak (is) a keresletnövelő hatása – fogalmazott Mester Nándor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×