Infostart.hu
eur:
380.38
usd:
321.98
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs

Szijjártó Péter utópisztikus gazdasági tervekről beszélt

Az adóharmonizációról és az adósság közösségiesítéséről fejtette ki a kormány álláspontját egy konferencián a külgazdasági és külügyminiszter.

Magyarország elutasítja, hogy Brüsszel szocialista típusú, utópisztikus gazdasági terveket léptessen életbe az adóharmonizációval és az adósság közösségiesítésével, kiáll ugyanakkor az EU-n belüli szabad verseny és szabad kereskedelem mellett - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a Világgazdaság című napilap csütörtöki konferenciáján.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy

az uniós adóharmonizáció a tagállami adópolitikák egységesítésével a versenyképességet hátráltatná, az adósság közösségiesítése pedig szétterítené azt a terhet, amelyet egyes országok fegyelmezetlen kormányzása okozott.

Magyarország nem mások segítségével, hanem rendkívüli erőfeszítésekkel szorította le a 2010 előtt felhalmozott államadósságot, miként az adóterhek csökkentése is a szigorú gazdaságpolitikának köszönhető - tette hozzá.

Az adócsökkentések folytatását a miniszter a következő években is meghatározó feladatnak nevezte. Várakozása szerint a munkára rakódó adók mérséklése után a vállalkozások fizetésemeléseket és technológiai fejlesztéseket finanszírozhatnak. Szorgalmazta egyúttal a kutatáshoz és fejlesztésekhez kapcsolódó adókedvezmények bővítését, a kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára pedig új források megnyitását és a bürokrácia további csökkentését. Ezt az is indokolja, hogy a belföldön előállított vállalati GDP-n belül kevéssel ugyan, de 50 százalék alatti a magyar tulajdonú cégek aránya - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter szerint

a globális gazdaság lassulásával annak lehetséges okaitól függetlenül számolni kell,

ám az elmúlt évek során Magyarország gazdaságilag és politikailag egyaránt biztonságos, vonzó befektetési célponttá vált. Üdvözölte, hogy a térség súlya egyre jelentősebb a kontinensen belül, hiszen - mint mondta - az idei adatok alapján az öt legjelentősebb európai GDP-bővülésből négyet közép-európai országok, hármat visegrádi államok értek el, Magyarországgal az élen.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára

a kkv-támogatások jelentőségét azzal indokolta, hogy a magyar tulajdonú cégek 99 százaléka ebbe a rétegbe tartozik, a munkavállalók kétharmadát ők foglalkoztatják,

termelékenységük és beruházási hajlandóságuk viszont jóval alacsonyabb. A tíznél kisebb létszámú cégeket a bürokrácia is sokkal jobban sújtja, hiszen az adminisztrációs terhük nem kisebb, mint a több száz alkalmazottal dolgozó nagyvállalatoké - hangsúlyozta. Az online megoldások azonban csak átgondoltan, a teljes adórendszerre kidolgozva jelenthetnek egyszerűsítést, pusztán a bevallás és az adatszolgáltatás elektronizálása csak bonyolítja az adózó társaságok működését.

Az államtitkár szerint a kkv-k az adórendszeren keresztül nem elsősorban a már működő adónemek módosításával, hanem hozzájuk igazított új adónemek bevezetésével támogathatók a leghatékonyabban. Ösztönzésüket az is indokolja, hogy így a fejlődő kkv-k a beruházásokból is részt vállalhatnak, ezzel pedig a gazdasági növekedés folytatásához nélkülözhetetlen beruházásbővülést is segíthetnek fenntartani - hangsúlyozta Izer Norbert.

Címlapról ajánljuk

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Levelet kapott Orbán Viktor és a többi uniós vezető Brüsszelből – már jövő héten meghallgatják őket

Levelet kapott Orbán Viktor és a többi uniós vezető Brüsszelből – már jövő héten meghallgatják őket

Rendkívül intenzív és nehéz ülésre várják Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és a többi uniós vezetőt a jövő hét végén: a versenyképesség, az egységes piac, a 28. rezsim, a megtakarítási és beruházási unió, az iparági konszolidáció, a kereskedelmi diverzifikáció és a gazdasági kockázatcsökkentés lesznek a fő témái a február 12-i tanácskozásnak. Az Európai Tanács kihelyezett, nem hivatalos ülésére Enrico Letta és Mario Draghi olasz miniszterelnököket is várják. A találkozó célja, hogy politikai lendületet adjon az egységes piac elmélyítésének és az EU versenyképességi fordulatának egy egyre keményebb geoökonómiai környezetben. António Costa meghívólevelében úgy fogalmazott: az egységes piac megerősítése „minden eddiginél sürgetőbb stratégiai szükségszerűség”, és a nyitottság „nem tévesztendő össze a gyengeséggel”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×