Infostart.hu
eur:
380.3
usd:
321.64
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd

Növekedett a Bonafarm

Nőtt a Bonafarm csoport árbevétele tavaly. A cégcsoport 200 ezer prémium sertést állíthat elő idén - nyilatkozta a társaság vezérigazgatója az InfoRádiónak. Pókos Gergely arról beszélt, hogy a prémium húsként előállított sertések tartásuk során nem kapnak antibiotikumot és magasabb jólétet biztosítanak a jószágok számára.

Mintegy 266 milliárd forintra nőtt tavaly az előzetes, még nem auditált adatok alapján a stratégiai partnerek eredményeivel együtt a Bonafarm csoport árbevétele, amely az azt megelőző évben 202 milliárd forintot tett ki - közölte a vállalatcsoport.

A Bonafarm csoport közlése szerint a növekedésben mintegy 55 milliárd forintot a baromfifeldolgozással foglalkozó, szentesi Hungerit Zrt. csatlakozása tesz ki, a többit a cégcsoport tevékenységének bővülése adta, az éves árbevétel mintegy 30 százaléka származik exportból.

A csoport és stratégiai partnereinek EBITDA-ja (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) az előzetes, még nem auditált adatok alapján tavaly elérte a 12 milliárd forintot. 2016-ban 9,2 milliárd forint, 2017-ben 13,4 milliárd forint volt.

A Bonafarmnak két ágazatban van jelentős részesedése a magyar piacon:

  • az MCS Vágóhíd Zrt. több mint 20 százalékát vágja le a Magyarországon levágott sertéseknek, ez közel egymilliót jelent,
  • a Sole-Mizo Zrt. pedig az országban felvásárolt nyerstejnek közel harmadát dolgozza fel.

A cégcsoportnál folyamatosan végeznek fejlesztési beruházásokat: jelenleg előrehaladott tervezés folyik egy új modern csirkevágóhíd felépítéséről a Hungerit Zrt.-nél és egy új szalámiüzem létrehozásáról a Pick Szeged Zrt.-nél.

Kitértek arra is, hogy felismerve a piacon egyre nagyobb ütemben növekvő igényeket, a tavalyi év végén a boltokba kerültek azok a magas hozzáadott értékkel rendelkező húsok, amelyek a teljes élettartam alatt kizárólag GMO-mentes takarmányozásra, felelős antibiotikum használatra és magasabb állatjóléti körülmények biztosítására épülnek, ezen termékek könnyebb azonosíthatóságát logók segítik. Ennek köszönhetően a vásárlók biztosak lehetnek abban, hogy a termékek olyan állatoktól származnak, amelyek magas állatjóléti feltételek mellett 100 százalékban megbízható, magyar gazdaságban nevelkedtek.

A budapesti székhelyű Bonafarm Zrt. 2009-ben jött létre, menedzsment szolgáltatásokat nyújt a Bonafarm csoport tagjainak és a stratégiai partnereknek.

A Bonafarm csoport tagja a Bóly Zrt., a Dalmand Zrt., az Agroprodukt Zrt., a Fiorács Kft., a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft., a Csányi Pincészet Zrt., a Pick Szeged Zrt., a Sole-Mizo Zrt., stratégia partnere pedig az MCS Vágóhíd Zrt. és a Hungerit Zrt. A cégcsoport jelenleg több mint 8000 embert foglalkoztat - közölték.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×