Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.11
bux:
144691.69
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pexels

Tisztázta a Pénzügyminisztérium, hogyan emelik újra 27 százalékra a lakásáfát

Amely építkezések 2019 végén szerkezetkész állapotban vannak, illetve ahol már megkötött adásvételi van, 5 százalék marad a lakásáfa 2020 január 1. után is.

Benyújtotta pénteken új, jövő évre vonatkozó adócsomagját a Pénzügyminisztérium. A javaslat azt is meghatározza, hogy elhúzódó projektek esetében milyen újépítésű lakóingatlanokra alkalmazható 2020. január 1-jét követően is a kedvezményes, 5 százalékos mértékű lakásáfa.

Weinhardt Attila, a Portfolio vezető elemzője az InfoRádiónak elmondta, a minisztérium, illetve maga a javaslat arra jutott, hogy

ott marad érvényben az 5 százalékos áfa, ahol 2019. december 31-éig szerkezetkész állapotba kerül az ingatlan, és erről nyilatkozatot tesz az építő, illetve eddig a pillanatig megtörténik az adásvétel, ami alapján bizonyos, hogy az új lakás már a vevőé.

Meglátása szerint ez nagyon fontos tisztázó keretrendszer, mert enyhíteni tudja "azt a kapkodást, ami a lakásáfa visszaemelkedésével borítékolható volt a jövő év második felér. Így nem kell kapkodniuk az építőknek sem, és 5 százalékkal számolhatnak a vásárlók, valamint az ingatlanfejlesztők is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×