Infostart.hu
eur:
363.94
usd:
325.2
bux:
146041.39
2026. november 3. kedd Győző
Színellenőrzéshez használatos színmezők a Magyar Kereskedelmi Bank (MKB) által kibocsájtandó Széchenyi Pihenőkártyák (SZÉP-kártya) gyártása közben, a Pénzjegynyomdában.
Nyitókép: MTI/Pénzjegynyomda

Még változhat a cafeteria, reménykedhetnek a dolgozók

Elképzelhető, hogy rövidesen módosulnak a cafeteria-szabályok - közölte az InfoRádióban a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Kordás László a kormánnyal és a munkáltatókkal folytatott bértárgyalásról elmondta: nem kizárt, hogy a bértárgyalások idején a munkavállalók számára kedvező forgatókönyv szerint változzon a szabályozás.

A bértárgyalásokon a 2018-as gazdasági folyamatok értékelése volt napirenden, valamint áttekintették a többéves bérmegállapodás hatásait az idei évre. Azt állapították meg, hogy hasznos volt a megállapodás – mondta az InfoRádiónak a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Kordás László kifejtette: pozitív, hogy csökkent a bérkülönbség annak köszönhetően, hogy ilyen magas minimálbér és garantált bérminimum emelés történt. Szintén pozitívum, hogy ez kiszámíthatóságot adott. Jó lenne a következő évekre is többéves megállapodást kötni – tette hozzá.

A tárgyalásokon a járulékcsökkentés igénye a munkáltatói oldal részéről hangzott el, míg a munkavállalók azt szeretnék, hogy

tisztán lehessen látni a cafeteria szabályok ügyében, mielőtt a bértárgyalások elkezdődnének.

Sok a várakozás, hogy az elfogadott adószabályok módosulhatnak, és kedvezőbb feltételek is kialakulhatnak – közölte

Az államtitkár azzal biztatta a szakszervezeteket, hogy

a hajó még nem ment el, lehet változás a cafeteriában

– emelte ki. Mint ismert, a nyáron elfogadott adócsomag szerint jövő évtől a munkáltató által adott juttatások közül csak a SZÉP-kártya három alszámlájára utalt támogatás minősül kedvezményes közteher-fizetés mellett adható béren kívüli juttatásnak, miközben több támogatás adómentessége megszűnne.

Kordás László hangsúlyozta: szeretnék felgyorsítani a folyamatot, ezért még november előtt, várhatóan két hét múlva ismét konzultálhatnak a felek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×