Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Peking, 2018. szeptember 4.Hszi Csin-ping kínai elnök a Kína-Afrika Együttműködési Fórum (FOCAC) csúcstalálkozójának második napi ülésén a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2018. szeptember 4-én. (MTI/EPA/Getty Images pool/Csang Lin-tao) *** Local Caption *** 53000073
Nyitókép: Csang Lin-tao (MTI/EPA/Getty Images)

Rekordot döntött Kína Európában és Afrikában

Kína teljes külföldi tőkekihelyezésének (ODI) az értéke meghaladta az 1800 milliárd dollárt a múlt év végéig, ami a második legnagyobb a világon.

A kínai kereskedelmi minisztérium által közölt adatok szerint az ázsiai ország a világ 189 államába fektetett be, külföldi tőkekihelyezésének az értéke a globális ODI 5,9 százalékának felelt meg.

A minisztérium ismertette az ázsiai ország statisztikai hivatalnak azt az adatát is, amely szerint tavaly 158,29 milliárd dollár volt a kínai ODI, ami a harmadik legnagyobb az Egyesült Államok és Japán után.

A tavalyi ODI összege ugyanakkor 19,3 százalékkal elmaradt 2016-hoz képest, először csökkent Kína külföldi tőkekihelyezése 2003 óta.

Kína tavalyi tőkekihelyezés Európába és Afrikába egyaránt több mint 70 százalékkal rekordszintre, 18,46 milliárd dollárra nőtt.

Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×