Infostart.hu
eur:
379.4
usd:
322.14
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Ilyen lesz az új uniós keretköltségvetés, Magyarország többet fizetne be

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a 2020 utáni uniós keretköltségvetésről szóló állásfoglalását, amelyben hangsúlyozta, hogy a büdzsének meg kell felelnie az Európa jövőjével kapcsolatos céloknak - közölte az uniós parlament sajtószolgálata szerdán.

Az Európai Parlament állásfoglalásában rögzítette, hogy a 2021-től életbe lépő, hét évre szóló pénzügyi keretnek (MFF) egyebek mellett képesnek kell lennie a védelem, a biztonság és a migráció területén jelentkező új kihívások kezelésére.

A dokumentum szerint a kiadási limitet az Európai Unió össztermékének 1 százalékáról 1,3 százalékra kell emelni annak érdekében, hogy

az új problémákra anélkül lehessen érdemben költeni, hogy a legszegényebb régiókat vagy a gazdálkodó közösségeket ez hátrányosan érintené.

A jelentés hangsúlyozza, hogy jelentősen növelni kell

  • a kutatásra,
  • az Erasmus+ program támogatására,
  • az Ifjúsági Foglalkoztatási Kezdeményezésre,
  • a kisvállalkozásokra és
  • az egyéb eszközökön keresztül megvalósuló infrastrukturális beruházásokra fordított összegeket.

Egy másik, a saját bevételekről szóló állásfoglalásban az EP-képviselők

a fokozatosan bevezetendő új források - a pénzügyi tranzakciós adó, környezetvédelmi adók, a digitális szektorból származó bevételek -

növelése és párhuzamosan a nemzetállami hozzájárulás csökkentése mellett érveltek.

Véleményük szerint a forrásoknak egyebek mellett a nemzeti össztermék-alapú (GNI) hozzájárulások arányának jelentős - 40 százalékot megcélzó - csökkentését kell eredményeznie, ami megtakarításokat hoz a tagállami költségvetések számára.

Az új forrásoknak emellett fedezniük kell az Egyesült Királyság unióból való kilépéséből eredő hiányt is anélkül, hogy az adófizetők terhei növekednének

- rögzítették állásfoglalásukban az uniós parlamenti képviselők.

A Brexit miatt Magyarország is többet fizetne be

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő nyilatkozatában kijelentette, az Európai Parlament döntése esélyt teremt arra, hogy Magyarország 2020 után is megőrizze a neki járó uniós forrásokat. Véleménye szerint a legfontosabb, hogy a parlament kimondta: a közös agrárpolitika, a vidékfejlesztés, és a regionális fejlesztési politika esetében meg kell őrizni a jelenlegi pénzügyi kereteket, az új prioritásokra adott uniós szintű válaszokat pedig új forrásokból, nem pedig a már működő programok kárára kell finanszírozni.

A képviselő emlékeztetett: a Fidesz magyar EP-delegációja nem támogatta, hogy az EP a regionális fejlesztési politikát "szolidaritás" címszó alatt összemossa a migrációval és egy költségvetési fejezetbe tegye a migráció kezelésére fordított forrásokkal. Ezzel ugyanis az unió lényeges felzárkóztatási forrásokat csoportosíthatna át migrációs célokra - húzta alá.

Nem támogatták a "megalapozatlanul kiválasztott" mutatók bevezetését sem, a javasolt új feltételek egyik célja ugyanis, hogy a bevándorlók arányához kösse a források elosztását, ezáltal befolyásolva a régióknak nyújtott felzárkóztatási támogatást - közölte.

A politikus megismételte: a Brexit miatt kieső bevételeket pótolni kell, az uniós költségvetés 2020 után sem csökkenhet.

Ennek kapcsán több tagállam, így Magyarország is jelezte: hajlandó növelni befizetéseit.

"Fontosnak tartjuk, hogy új uniós bevételi források bevezetése esetén tiszteletben kell tartani a tagállamok pénzügyi szuverenitását, valamint azt, hogy nem nőhetnek a polgárok adóterhei" - fogalmazott Deutsch Tamás.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×