Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Ilyen még sosem volt az olajpiacon

Ilyen még sosem volt az olajpiacon

Az OPEC történetének egyik legsikeresebb akciója, hogy az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 70 dollár fölé emelkedett. Időközben az olajpiac bevonzotta a spekulánsokat, és világméretű folyamat alakult ki.

Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője szerint az olaj árának emelkedését az okozza, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) sikeresen betartja a 2016 novemberében vállalt kvótákat. Úgy tűnik, hogy az OPEC történetének legsikeresebb akciója ez, mert nem csak a tagállamok, hanem a velük szövetséges nem OPEC-tagországok is betartják, ezeket a kvótákat - többek között Oroszország is így tett, és mintegy 300 ezer hordóval csökkentette a termelését. 

Pletser Tamás az InfoRádiónak elmondta, rövid távon még lehet további áremelkedés,  de a jelentős emelkedés már kétséges, mivel az a konkurens országokban, így például az Egyesült Államokban is - már ösztönözheti a palaolaj kitermelését. A fokozódó palaolaj-termelés pedig megfoghatja az olajár emelkedését.

„A palaolaj-termelés 2012 és 2014 között lényegében kielégítette a világ olajkeresletének növekedését.

Az nagyon nagy kérdés, hogy a mostani állapotban vajon a palaolaj-termelés képes lesz-e hasonló növekedésre. Azt gondolom, hogy ez lesz az idei év legfontosabb kérdése az olajpiacon”– mondta az elemző. Hozzátette, alapvetően a 60-70 dollár közötti Brent olajár várható, jelenleg azonban nagy mértékű spekuláció alakult az olaj körül.

"Azok a pénzek, amelyek korábban a részvény- és a kötvénypiacokon jelentős hozamokat értek el, most nagy mértékben megjelentek a nyersanyag-piacokon.

És mivel az olaj a leglikvidebb nyersanyag ma a piacon, itt van a legnagyobb spekuláció - mondta Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×