Infostart.hu
eur:
380.4
usd:
322.69
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Jótállás: ne hagyja magát megtéveszteni!

Jótállás: ne hagyja magát megtéveszteni!

A kereskedőnek kell bizonyítania azt, ha a fogyasztó nem rendeltetésszerűen használt egy terméket és emiatt az elromlott a vásárlást követően

Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője az InfoRádiónak elmondta: kétféle, a termékekre kötelező, illetve a szerződésben vállalt jótállás létezik. Hozzátette, vásárlóként általában a kötelező jótállással lehet találkozni, amely azt jelenti, hogy ha a 10 ezer forint feletti értékben vásárolt termék egy éven belül meghibásodik, akkor panasszal kell élni a kereskedőnél. 

A jótállási igényt számlával vagy jótállási jeggyel lehet benyújtani, azonban sok esetben csak számlát kap a vevő: „Ez esetben számlával, nyugtával tudjuk ugyanúgy érvényesíteni a jótállási jogainkat” – mondta Kispál Edit.

Kispál elmondta, hogy a kereskedőnek vizsgálnia kell, hogy az adott termék rendeltetésszerűen volt-e használva, vagyis azt, hogy valóban a termék hibásan lett értékesítve. Klasszikus példa, ha beázott egy mobiltelefon. Előfordulhat, hogy anyag- vagy gyártási hiba miatt történt, de lehet, hogy nem rendeltetésszerűen használta a fogyasztó. Sőt azt is vizsgálni kell, hogy a hiba a beázás miatt történt-e.

Jótállási idő alatt nem a fogyasztónak, hanem az értékesítőnek kell szakvéleményt kikérnie a termék állapotáról:

ha a kereskedő nem tudja bizonyítani, hogy a termék nem hibásan lett eladva, illetve nem rendeltetésszerűen lett használva, akkor köteles ingyenesen javítani vagy cserélni az árucikket. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×