Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
323.71
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Egész Európát érintő csapás miatt nőnek a gyümölcsárak

Egész Európát érintő csapás miatt nőnek a gyümölcsárak

Európa-szerte károkat okozott a nem várt tavaszi fagy, ami miatt minden gyümölcs ára a többszörösére emelkedett. Jövőre már az almából is túltermelés lehet.

Idén októberben a mezőgazdasági termelői árak 7,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy ezen belül is a gyümölcsök ára 32 százalékkal, az ipari alma ára pedig 174 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest. 

Tavasszal egész Európát egy nagyon súlyos fagykár érte – mondta Ledó Ferenc, hozzátéve, hogy átlagos időjárási körülmények között 12-12,5 millió tonna almát termelnek, az idei mennyiség viszont épphogy meghaladta a 9 millió tonnát. Jelentős hiány alakult ki elsősorban ipari almából, ezért az általános 25-35 forintos kilónkénti ár helyett idén 45-55 forintos árak voltak.

Az áremelkedés az étkezési almák áránál is megfigyelhető, de nem olyan mértékű:

15-20 százalékos áremelkedés volt az étkezési almáknál, ami mérsékeltebb változás volt az ipari almákhoz képest, amely kategóriánál 174 százalékkal emelkedtek az árak.

Az áremelkedések közötti különbség azzal magyarázható, hogy ha az étkezési alma ára megnő, akkor a fogyasztók könnyen más gyümölcsök mellett dönthetnek, illetve az ipari almákat csak a sűrítményekben és azt pedig ivólevekben használják fel, ezeknél a termékeknél pedig jobban változhat a gyümölcsarány mértéke. A többihez képest az alma olcsóbb, ezért ebből szokott a legtöbb lenni az ivólevekben.

A szakember egyúttal figyelmeztetett, hogy a következő évben akár túltermelés is lehet almából, ami ismét hatással lehet a gyümölcs árára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az orosz hadsereg bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei ukrán erődvárost, Dobropillját. Vlagyimir Putyin orosz elnök graulált a hadseregnek, egyben arról beszélt, hogy tervük egy biztonsági zóna létrehozása az ukrán-orosz közös határoknál. Erről a Kijevvel való esetleges béketárgyalások során sem alkudoznának. Putyin pénteken telefonon beszélt a műtétje után kórházban lábadozó XIV. Leó pápával. A katolikus egyházfő azt kérte az orosz elnöktől, hogy segítse a segélyszállítmányok eljutását a megszállt ukrán városba, Oleksibe, ahol az élelmiszerhiány miatt humanitárius válság alakult ki. Az orosz elnök a Kreml szerint beleegyezett a kérés teljesítésébe. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×