Infostart.hu
eur:
363.61
usd:
324.26
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
Új mánia a kávéfogyasztásunkban

Új mánia a kávéfogyasztásunkban

Piaci várakozások szerint 5-10 százalékkal is nőhet idén a kávék és teák forgalma, amely már az elmúlt egy évben is elérte a 70 milliárd forintot.

A magyarországi kávéfogyasztás jóval elmarad ugyan a skandináv országokétól, s angol módra az ötórai tea sem terjedt el, mégis mindkét kategória pörög a Nielsen kiskereskedelmi indexe szerint. A Világgazdaság érdeklődésére arról számolt be a piackutató, hogy tavaly augusztus és idén július között 57 milliárd forintos forgalmat generált a kávék bolti eladása. Ez azt jelenti, hogy bár mennyiségben négy százalékkal csökkent, értékben három százalékkal nőtt a termékcsoport értékesítése.

Az ellentétes előjelű változás annak tudható be, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a szemes és a kapszulás kávék. A CBA kommunikációs igazgatója, Fodor Attila is azt emelte ki a Világgazdaságnak, hogy az élelmiszer-kiskereskedelmen belül a kávé szegmensében bővülés tapasztalható, ami

elsősorban a kapszulás termékek 10 százalékos erősödésével magyarázható.

Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője hasonló tapasztalatokról számolt be, hangsúlyozva, hogy azért még mindig 40 százalék az őrölt kávé piaci részesedése, 38 az instanté, emellett 14 százalék a kapszulásé és 8 a szemesé.

Adorján Abigél, az Auchan kommunikációs menedzsere ismertette: hálózatukban az értékesítés harmadát adja az őrölt kávé, amitől alig maradnak el az instant, illetve kapszulás termékek, az egyre keresettebb szemes kávé pedig az eladások negyedéért felel.

A Nielsen azt is közölte, hogy értékben és mennyiségben 98 százalékban koffeint tartalmazó kávét vásároltak a fogyasztók a vizsgált időszakban.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. október 15. 17:42
2026. október 15. 04:45
×
×