Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Brutálisan nőttek a lakásárak ezeken a helyeken

Brutálisan nőttek a lakásárak ezeken a helyeken

A fővárosi lakások átlagára 20 millió forint fölött volt 2016-ban, az országos átlagár a 12 millió forintot haladta meg – derült ki a KSH Lakáspiaci árak, lakásárindex című legfrissebb kiadványából. A KSH osztályvezetője azt mondta: a fővároson kívül Győrben és Veszprémben kelnek el többért a lakások, mint a 2008-as válság előtt.

„2016-ban országos szinten tíz százalékkal emelkedtek a lakásárak, és az új lakások ára is nagyon hasonló mértékben, 8,6 százalékkal emelkedett” - közölte Székely Gáborné.

Felidézte: körülbelül 2014 óta tart a lakások drágulása. Kezdetben még enyhébb mértékű, négy százalék körüli áremelkedés volt, de 2015-ben és 2016-ban már 10 százalék körüli, vagy azt meghaladó áremelkedés volt.

A KSH osztályvezetője elmondta, hogy most már a nagyvárosok mellett vidéken is bővül a tranzakciók száma.

„Nagyon súlyos visszaesés után vagyunk, ami sok tekintetben a vidéki területeket még komolyabban érintette. De a 2016-os adatok már azt mutatják, hogy

minden régióban, és régiónként a kisebb településeken is növekszik az ingatlanforgalom”

- tudatta Székely Gáborné.

„Ha a 2008-as szinthez viszonyítjuk az árakat, és azt is figyelembe vesszük, hogy időközben volt infláció is – tehát ha reálértéken vizsgáljuk a lakásárak alakulását –, akkor két település, Győr és Veszprém az, ahol már reálértékben is meghaladják az árak a 2008-as szintet” - közölte a szakember.

Brutálisan nőttek a lakásárak ezeken a helyeken

Érdekes módon az összes többi magyarországi megyeszékhelyre ez még nem érvényes – tette hozzá.

Szombathelyen, Debrecenben, Kecskeméten, Székesfehérváron és Szegeden már viszonylag kicsi a lemaradás a 2008-as szinthez képest,

míg a többi településen egyre nagyobb és nagyobb a lemaradás. A lista legvégén Miskolc és Salgótarján áll, ahol még 30 százaléknál is magasabb a 2008-as szinthez viszonyított csökkenés.

Budapest egészét tekintve már a 2008-as szint felett vagyunk reálértelemben, így számolva hét százalékos az árak növekedése – mondta a KSH osztályvezetője.

„Ha ráközelítünk Budapestre, akkor azt látjuk, hogy rendkívül nagyok a különbségek, és van egyfajta átrendeződés is. A lista elején most három belső pesti kerület van:

az V., a VI. és a VII., ahol 30 százalék körüli reálár-emelkedés történt ezekben az években”

- részletezte Székely Gáborné.

A pesti belső és a budai kerületekben már szintén nőttek reál értelemben az árak – tette hozzá.

„Jellemzően a külső pesti kerületek azok, ahol még mínuszban vagyunk, itt 9-10 százalék körüli árcsökkenést szenvedtek el a lakások tulajdonosai. Ilyenek például a XX., a XXI., a XVI., a XXIII, illetve a XVIII. kerület” - tudatta a KSH osztályvezetője.

További részletek csütörtök este a Vállalatok és Piacok magazinban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×