Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Pekingbe utazik Orbán Viktor

A Kínai Népköztársaságba, Pekingbe utazik Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön. A május 16-ig tartó hivatalos látogatás során a kormányfő részt vesz az Egy övezet, egy út elnevezésű fórumon - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.

A sajtófőnök elmondta, Orbán Viktor az Országos Népi Gyűlésben plenáris egyeztetésen vesz részt, de kétoldalú tárgyalásokat is folytat majd.

A tervek szerint együttműködési megállapodások születnek a felek között például a kis- és középvállalkozásokat érintően, illetve kutatási és fejlesztési projektek közös finanszírozásáról.

A miniszterelnök - Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Varga Mihály, a nemzetgazdasági tárca vezetője társaságában - munkavacsorán találkozik a Bank of China képviselőivel - ismertette a tervezett program további részleteit Havasi Bertalan.

Magyarország - az európai országok közül elsőként - 2015 júniusában írt alá kormányközi egyetértési nyilatkozatot az "Egy övezet, egy út" kezdeményezésben való együttműködésről Kínával. A projekt célja a kereskedelem és a befektetések ösztönzése, az Európa és Ázsia közötti infrastrukturális összeköttetések fejlesztése és a kulturális csere fokozása.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×