Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
325.4
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nagy átalakulás küszöbén az európai repülés

Nagy átalakulás küszöbén az európai repülés

Egy régen húzódó problémás ügy kavarhatja fel az piacot.

Az Alitalia dolgozói elutasították a cég vezetősége és a szakszervezetek által közösen elkészített mentőcsomagot és ezzel egy lépéssel közelebb került a csődhöz a légi vállalat.

Az 1946-ban alapított olasz légitársaság 20 ezer dolgozót foglalkoztat és évi 23 millió utast szállít, azonban alig néhányszor ért el éves nyereséget fennállása óta.

Legutóbb az Alitaliát 2014 júniusában mentette meg a biztos csődtől az abu-dzabi székhelyű Etihad Airways azzal, hogy 49 százalékos részesedést vásárolt az akkor százmillió eurós veszteségeket produkáló légitársaságban. A feltőkésítés után új arculatot mutattak be és elkezdték a hosszú távú járathálózat átalakítását.

Az első tervek szerint 2017-ig már nyereséget kellett volna termelnie az Alitaliának, ezt azonban nem sikerült teljesíteni. A légitársaság jelenleg napi mintegy 500 ezer euró veszteséggel üzemel és az elmúlt hetekben kifogyott a készpénzből is.

Április elején a légitársaság irányítása, a szakszervezetek és pénzügyi intézetek közös programot dolgoztak ki az Alitalia megmentésére. Ezt véleményeztették a dolgozókkal. Hétfő este vált ismertté, hogy a munkavállalók 67 százaléka elutasította a földi személyzet 1700 fős létszámleépítését és a légi személyzet 8 százalékos bércsökkentését.

Az olasz kormány máris jelezte, hogy nem hajlandó semmilyen állami támogatást nyújtani a csőd szélén álló cégnek. A kormány ezen felül különleges jogokkal felruházott csődbiztost jelöl ki a következő fél évre, aki ha nem talál vevőt az Alitalia egészére, akkor a légitársaságot darabonként adja el.

Ez utóbbi esetben a kormány nem garantálja senkinek az állását - figyelmeztetett a kormányzat.

Röviddel 11 óra után az Alitalia árfolyama 1,7 százalékos mínuszban állt a milánói értéktőzsdén.

Címlapról ajánljuk

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Jelentős költségvetési kiigazítás és nehéz átmeneti időszak várhat a magyar gazdaságra, a vállalkozások pedig 2027-ben sem számíthatnak érdemi keresleti vagy beruházási fellendülésre. A költségvetés rendbetételéhez a GDP több mint 1 százalékát kitevő beavatkozásra lehet szükség. A cégeknek eközben szigorúbb költségkontrollra, gyorsan megtérülő fejlesztésekre és hatékonyabb működésre kell berendezkedniük, miközben a kkv-hitelállomány növekedése mögött is inkább a forgóeszközhitelek fokozott igénybevétele állhat. A készülő vagyonadó az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrészre vetne ki évi 1 százalékos terhet, az uniós finanszírozásban pedig egyre inkább a kedvezményes hitelek kerülhetnek előtérbe. Mindezekről a Portfolio kecskeméti, „Merre tovább hazai kkv-k? – Versenyképesség 2026-ban” című konferenciáján beszéltek a szakértők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×