Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.41
bux:
143643.6
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Szorult helyzetbe kerülhetnek a kis lakásfejlesztők

Szorult helyzetbe kerülhetnek a kis lakásfejlesztők

Óvatosak lettek a kisebb lakásfejlesztők, mivel nehezen találnak építőipari kivitelezőt – hívta fel a figyelmet az Otthontérkép vezető elemzője. Ugyanakkor szorítja az idő a lakásépítő cégeket, ugyanis ha 5 százalékos áfával akarják értékesíteni a lakásokat, akkor mielőbb meg kell azokat építeni, az 5 százalékos áfa szabálya ugyanis 2019 végéig érvényes – tette hozzá Mester Nándor.

Elég negatív a hangulata igen sok kis és közepes ingatlanfejlesztőnek, akik attól félnek, hogy túlságosan előrehalad a piac, ők pedig nem bírják a versenyt. Ezért a legtöbben inkább visszafogják a tempót és sokkal kisebb méretű beruházást indítanak, mint amit korábban terveztek – közölte a szakértő.

„Óvatos duhaj elég sok beruházó, mert látják a kockázatokat, elsősorban a saját kockázataikat” - tette hozzá Mester Nándor.

Kifejtette: a kisebb befektetőknek sokkal kevesebb a referenciája, mint a nagyobb fejlesztőknek. Nehezebben kapnak hitelt, keményebb feltételek mellett, és nehezebben szerződnek velük az építőipari kivitelező cégek is.

„Márpedig ez utóbbi a kulcsa ma a lakásfejlesztésnek” - hangsúlyozta az Otthontérkép vezető szakértője.

„Egyre több helyről lehet hallani, hogy hat-nyolc vagy akár tíz hónapos késéssel tudnak csak elindulni a beruházások,

mert nem találnak kivitelezőt, nem találnak elegendő szakembert. Ha pedig időközben felvették a bankhitelt, akkor a kötbérnyomás egy olyan fenyegetettség, amit nem akarnak bevállalni” - mondta Mester Nándor, aki szerint kevesebb projekt jelenik meg mostanában.

Szorult helyzetbe kerülhetnek a kis lakásfejlesztők

„Megjelent ugyan egy-két nagyobb projekt, de a közepes és kisebb projektek kezdenek elmaradni. Valószínűleg arról van szó, hogy

későbbre halasztják az indulást, de túl sokat nem várhatnak”

- fogalmazott az Otthontérkép vezető szakértője.

Az áfa kérdése ugyanis nagyon égető probléma.

„A most hatályos rendelkezések szerint 5 százalékos az új építésű lakások áfája. De az a beruházó, amelyik nem tudja legkésőbb idén ősszel elkezdeni a beruházását, az vélhetően nem tudja befejezni a 2020 közepéig a saját projektjét. Utána pedig kénytelen lesz 27 százalékos áfával számolni, amit viszont a piac nem fog elviselni – legalábbis egy része biztosan nem. Emiatt van igen nagy feszültség most a piacon” - tudatta Mester Nándor.

Mindeközben a kereslet folyamatosan nő az új lakások iránt.

Ezt támogatja az is, hogy a finanszírozási feltételek folyamatosan javulnak. Éppen a napokban jelentette be több kereskedelmi bank is, hogy lazít a feltételeken, könnyebb lesz hitelt felvenni – emlékeztetett a szakértő.

Hozzátette: ez főleg azoknak segítség, akiknek az önereje nem feltétlenül van meg az induláskor, vagy túl alacsony a lakás teljes árához képest. Ez is növeli a keresletet.

„Ha pedig nő a kereslet, akkor a nagy beruházók továbbra is könnyen el tuják majd adni a lakásaikat, a kisebbeknek azonban ezekkel a nagyokkal is versenyezniük kell, és hátrányba kerülnek” - hívta fel a figyelmet az Otthontérkép vezető szakértője.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×