Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.41
bux:
143643.6
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Egy jelentős irányzat, ami ellen ezentúl nem harcol az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tagországai szombaton megerősítették, hogy a globális egyensúlyhiány csökkentésén dolgoznak, de nem tértek ki azon korábbi kötelezettségvállalásukra, amely szerint harcolnak a protekcionizmus minden formája ellen.

Az IMF politikai-stratégiai tanácsadó testülete, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (IMFC) plenáris ülésén megismételte a pénzváltási árfolyamokra vonatkozó múltbeli ígéreteit is.

"Tartózkodunk a versenyre késztető leértékelésektől, és nem használjuk fel valutaárfolyamainkat versenycélokra" - áll az IMFC által kiadott közleményben.

"A megfelelő politikák folytatásával továbbra is együtt fogunk dolgozni a túlzott globális egyensúlyhiány csökkentése érdekében. Együttműködünk annak érdekében, hogy erősödjék a kereskedelem súlya a gazdaságainkban" - olvasható a közleményben.

Az IMF tanácsadó testületét vezető Agustín Carstens, a mexikói jegybank kormányzója szerint a protekcionizmus "relatív fogalom" és "kétértelmű".

Arra a kérdésre, hogy az IMF-re nehezedett-e amerikai nyomás, Carstens sajtótájékoztatóján nem válaszolt.

"Nincs olyan ország, amely ne rendelkezne a kereskedelme védelméről" - jelentette ki Carstens. "Ahelyett, hogy hosszasan tárgyaltuk volna, mit jelent ez a fogalom, sikerült kedvezőbb, konstruktívabb keretek közé helyeznünk."

Carstens, aki a héten részt vett az IMF és a Világbank tavaszi washingtoni közgyűlésén, kijelentette: a 189 tagállam között megvan a konszenzus a kereskedelem jótékony hatásait illetően, és minden állam egyetértett abban, hogy szükség van szabad és igazságos kereskedelemre.

Tavaly októberben az IMFC még kifejezetten úgy foglalt állást, hogy a protekcionizmus veszélyezteti a világgazdasági növekedést.

Március közepén a húsz legfejlettebb ipari ország (G20) Baden-Badenben tartott tanácskozásán a vámkorlátok bevezetésével fenyegetőző és a szabadkereskedelmet ostorozó

Trump-kormányzat kemény tárgyalások árán elérte, hogy a záróközleményben semmilyen utalás sem történt a protekcionizmusra.

Az IMFC közleménye rámutat arra, hogy míg a világgazdaságban a talpra állás a jellemző, a növekedés még mindig "szerény", és figyelmeztetett a fokozott gazdasági és politikai bizonytalansági tényezőkre.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×