Infostart.hu
eur:
386.14
usd:
331.59
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Ismerjük el a Balaton jogait!

Ismerjük el a Balaton jogait!

Ma van a Föld napja. Ebből az alkalomból a Budapesten, Sólyom László fővédnökségével tartott első világjogi konferencia szervezői és résztvevői felhívást intéznek a magyar és uniós Európai Parlamenti képviselőkhöz, hazai és európai civil szervezetekhez, illetve balatoni szervezetekhez, hogy elsőként, európai precedenst teremtve ismerjék el a Balaton önálló jogalanyi státuszát.

A felhívás így szól:

"Európa az ipari forradalom és a modernizáció úttörőjeként globális történelmi felelősséggel bír természeti erőforrásaink nem fenntartható használatának elterjedéséért, így e drámaian környezetfogyasztó folyamatok és trendek megfordítása is elsősorban Európa felelőssége.

Ahogy Európa nemcsak az európai emberekből és intézményekből áll, hanem a minket körülvevő és velünk sorsközösségben élő számos élőlény, tájegységeink alapját képező megannyi ökoszisztéma velünk együtt alkotja Európát, így ezeknek a jogait is biztosítanunk és védenünk kell.

Saját életfeltételeink biztosításán túl azért is fontos ez, mert emberhez igazán méltó életet csak világunk alapvető értékeit tisztelve élhetünk.

A természet alapvető érdekeit és jogait semmibe vevő iparosítás és bolygófogyasztói szemlélet az ökológiai rendszerek regenerálódását alapjaikban fenyegető környezeti károkhoz és gyökeres szemléletváltást sürgető globális válsághoz vezetett. A fenntartható gazdálkodás emlegetése azonban mindaddig jámbor óhaj marad, amíg szükséges jogi alapjait meg nem teremtjük és nem emeljük törvényerőre.

Ismerjük el a Balaton jogait!

Az utóbbi időben kiemelt figyelmet kapott a globális felmelegedés, vagyis a légkör nem fenntartható használatának megállítása, különösen a párizsi klímacsúcs kapcsán, de vizeink nem fenntartható használata ehhez képest globális szinten kevesebb figyelmet kapott, pedig

vizeink integritását a földi élet megmaradása szempontjából nyilvánvaló prioritásként kellene kezelnünk, pártpolitikai vitáktól független evidenciaként.

A természet jogi védelmével, jogainak elismerésével kapcsolatos kezdeményezések minden fontosságuk ellenére a nagyközönség és a döntéshozók számára általában túl absztraktnak tűnnek.

Jelen felhívásunk célja, hogy a mára szükségessé vált alapjogi szemléletváltás mindenki számára konkrét és személyes elkötelezettséggel járó formában öltsön végre testet, vízforrásaink elemi jogait az adott európai országban legkedveltebb tavakkal és folyókkal nevesítve.

Kezdeményezzük minden európai országban a legjelentősebb folyók és tavak önálló jogalanyi státuszának elismerését

az adott ország megfelelő jogi fórumain és jogvédő szervezetein keresztül éppúgy mint az Európai Unió megfelelő közös fórumain, közös joganyagaiban, illetve jövőbeli jogharmonizációjában."

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×