Infostart.hu
eur:
393.72
usd:
343.77
bux:
122255.73
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Van elég gáz, így nem lesz gáz

Valószínűleg téli gázfogyasztási rekordokat hoz a következő pár nap a súlyos mínuszok miatt, de gázellátási problémák biztosan nem lesznek - biztosított róla a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal szóvivője. Scherer Zsolt azt mondta: 2015-16 telén 2,3 milliárd köbméter volt a fogyasztás, ehhez képest jelenleg van a tárolókban ugyanennyi, azaz 2,3 milliárd köbméter.

„Idén január elsején 2,3 milliárd köbméter gáz volt a tárolókban, ami a tavalyi mennyiséghez képest egy kicsit kevesebb. De ha azt nézzük, hogy a 2015-ös télen a fogyasztás az egész téli időszakban – amit szeptember első napjától február utolsó napjáig számítunk – ugyanennyi, vagyis 2,3 milliárd köbméter volt, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a lakosság ellátása biztosítva van. Mind kelet felől, mind pedig a nyugati vezetékeken az ország gázutánpótlása a vezetékeken folyamatos” - jelentette ki a szóvivő.

Hozzátette: nem volt arra szükség az elmúlt időszakban, hogy korlátozni kelljen a gázfogyasztást a nagy ipari fogyasztóknál, és hogy ne is legyen, ezt a majdnem egymilliárd köbméternyi biztonsági készlet garantálja.

„Talán már kevésbé emlékszünk, de az elmúlt évben is volt hideg: 2016 január 3-án mínusz 8,12 Celsius-fok volt a napi középhőmérséklet, ami a következő napon fogyasztási csúcsot okozott. Akkor 62,2 millió köbméter gázt fogyasztott a lakosság” - emlékeztetett a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal szóvivője.

Hogy mennyivel több gáz fogy nagy hidegben, Scherer Zsolt elmondta: van egy olyan átlagos adat, ami szerint ha a napi középhőmérséklet 15,4 Celsius-fok alatt van, minden további egy fokos csökkenés 2,1 millió köbméterrel növeli meg a gázfogyasztást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
BL élőben: három magyar is kezd az Anfield Roadon

BL élőben: három magyar is kezd az Anfield Roadon

Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Sallai Roland is a kezdő tizenegyben szerepel az Anfield Roadon, a Liverpool–Galatasaray mérkőzésen. Három mérkőzés kezdődött 21 órakor a 2026-os BL-nyolcaddöntő utolsó estéjén, az angol és a török csapat csatája mellett a Tottenham az Atléticót, a Bayern München az Atalantát fogadja,

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a Hormuzi-szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×